Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2268 gyakorlat, hogy készültek jegyzőkönyvek, han gfelvételek a kormány üléséről, és készült összefoglaló is bizonyos kormányülésekről. Úgy gondolom, hogy történeti szempontból nagyon nagy jelentősége van annak, hogy a kormányülésen elhangzottak dokumentálásra kerüljenek. Természetesen most nem a nyilváno sságra hozatalról beszélek, az egy másik kérdés. Az én módosító javaslatom azt a célt tűzte ki, hogy ezek a hangfelvételek, amelyek útján rögzíteni lehet a kormányülésen elhangzottakat, a törvény erejénél fogva szerepeljenek a magyar jogrendben, és lehetős éget adjanak arra, hogy a történészek megismerhessék azt, hogy a kormányülésen ki milyen véleményt fogalmazott meg. Számos probléma adódott abból az elmúlt időszakban, hogy ilyen rögzítés, már nem a mostani vagy az ezt megelőző, hanem egy korábbi kormányza ti ciklusban, ilyen hangfelvétel nem készült. Ha ilyen felvételek készülnek, és megfelelő időintervallum után azok kutathatók lesznek, esetleg nyilvánosságra hozhatók lesznek, történeti szempontból nagy jelentőséggel bír. Ez az egyetlen olyan érdemi módosí tás, amit mi a törvényjavaslathoz benyújtottunk, a többi inkább technikai és pontosító jellegű. Mindemellett, miután ez egyébként egy elenyésző, kis hányadát alkotja ennek a törvényjavaslatnak, és talán sikerül is benne egyezségre jutnunk, a Szabad Demokra ták Szövetsége messzemenőkig támogatja ezt a törvényjavaslatot, nagyon szükségesnek és fontosnak tartja, bár egy nehezen értelmezhető, de jogalkotási szempontból korszakos jelentőségű törvényjavaslat. Reméljük, hamarosan, mondjuk, a jogalkotásról szóló tör vény is követni fogja ezt itt a parlamentben, amely újabb jelentős lépés lehetne. Ismerjük mindannyian az előkészített javaslatot, hiszen sokszor vitattuk már. Örülnék, ha ismét elénk kerülhetne. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Medgyasszay Lászlónak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A tárgyalás alatt lévő tö rvényjavaslat tehát az alapja a kormány által elhatározott kormányzati szervezetátalakításnak. Az eddig elhangzottaktól eltérően, rendhagyó módon, talán kissé visszaélve a lehetőséggel, a törvényjavaslat általános értékelése helyett felszólalásomban ennek az átalakításnak egy speciális részéről kívánok szólni, a következményről; egy olyan következményről, amely az egész magyar társadalmat érinti: az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos átalakításról, hiszen ennek az átalakításnak az alapját is ez a törvényja vaslat képezi. Az élelmiszerbiztonság elsődleges letéteményese az állategészségügyi és élelmiszerellenőrző hatóság. Sosem tagadtam, sőt az elmúlt években magam is javasoltam, szervezeti átalakításra, reformra az állategészségügyi igazgatásnak igenis sz üksége van. Ennek a folyamatát éppen az előző kormány akasztotta meg, s bár a miniszterváltással történt komoly szemléletváltozás, de a kormány által jelenleg generált folyamatos forradalmi hangulat, az örökös azonnali megszorító, átszervező intézkedések n em kedveznek az elmélyedt munkát igénylő kérdéseknek, így ma már érezhető javulás nincs a területünkön. (22.10) Ma már ha a kormány kimondja a “reform” szót, minden tisztviselő minden mással felhagyva kétségbeesetten kapaszkodik meglévő székébe, s joggal, mert miközben a törvényjavaslat minden eddigi formát, kapaszkodót felszámol, nem mutatja a jövőt. Márpedig e szakterületen első helyen áll a bizalom. A jogszabályi megfelelés, a rendben lévő igazolások csak az alaphelyzet. Ha nincs meg a bizalom, hogy a te ttekben is a leírtak valósulnak meg, úgy járunk, mint most éppen Románia, hogy bár csatlakozik, de csak az Unió által kijelölt intézete igazolásával szállíthat élelmiszert az Unióba. Meggyőződésem, hogy az állategészségügyi szolgálatban elsősorban nem lét számprobléma van, hanem szervezeti. Hurcoljuk még az elmúlt rendszer rogyadozó struktúráját, s most a rogyadozót a jelen kormány továbbrontja a hályogkovács bátorságával.