Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2241 végén ez a szám 52,2 száz alék volt.” Itt is megállnék egy pillanatra. Ma már tudjuk, hogy az államadósság mértéke tartósan meg fogja haladni a 60 százalékot, sőt a 70 százalékot is, és ennek a következményeivel is természetesen tisztában kell hogy legyünk. “Összességében - mondja a felszólaló - ma már nincs olyan gazdasági elemző Magyarországon, aki elhinné azt, hogy a tervezett hiánycélt, a 4,7 százalékot el lehet érni a 2006os költségvetésben. Mivel ez egy folyamat, azt kell mondanunk - mivel 2005ben is jelentősen túllépjük a t ervezett hiányt, hiszen 6,1 százalékot terveznek, amit szintén nem fognak tudni teljesíteni , hogy a kártyavár következő eleme az, hogy nem fogják tudni teljesíteni a kitűzött hiánycélt, tehát egy kockázatos és labilis kártyalapja lesz a kártyavárnak a hi ánycél. Ennek következményei egyébként beláthatatlanok most már, hiszen ez nemcsak az adósság és a hitelállomány növelését jelenti, hanem azt is, hogy az euró 2010es bevezetését - és ez a kártyavár következő eleme - is egészen bizonyos, hogy át kell üteme zni, mert egyszerűen nem lesz tartható.” Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Bár ne lett volna ilyen bölcs az a felszólaló, hiszen ma már láthatjuk, hogy a konvergenciaprogramban (Font Sándor közbeszól.) az Európai Uniónak egyetlen olyan országa vagyunk, ame lynek fogalma nincs arról, hogy mikor lesz az euró bevezetve. Fogalma nincsen róla; most már évszámot legalább nem mernek mondani. Így fejezi be a felszólaló: “Tisztelt Képviselőtársaim! Látva a tegnapi vitából és az eddig elhangzott véleményekből, hogy ne m sokat fogadtak meg az ellenzék tanácsából, mi a mai vita során elkezdünk önöknek egy kártyavárat fölépíteni, azért, hogy láthassák, milyen az önök költségvetése; azért, hogy vizuálisan is önök előtt megjelenjen, hogy milyen a 2006os költségvetés, amit a z ország, illetve az Országgyűlés elé terjesztettek. Az a kérésünk, hogy ne tessék siettetni a kártyavár összeomlását, mert ahogyan mondtam, eddig még minden kártyavár összeomlott. Így a 2006os szabad demokrataszocialista kártyavár is össze fog omlani.” Ezt mondta tavaly novemberben a felszólaló. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Úgy gondolom, ez a törvényjavaslat azt bizonyítja, hogy ez a kormány, a jelenlegi és az akkori pénzügyminiszter, aki személyében ugyanaz, szakmailag, polit ikailag teljesen alkalmatlan arra, hogy tényleges és valóságos költségvetést tudjon készíteni. Az, aki ilyet hibázik, hogy több mint 700 milliárd forinttal rontja el a költségvetést, az, akinél 4,7 százalék költségvetési hiányt terveznek, és 10,1 százalék lesz belőle - ha egyáltalán ez még tartható lesz , nyilvánvaló, hogy nem alkalmas arra, hogy felelősen tudja kezelni a költségvetési folyamatokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ezért ennek egy következménye lehet, tiszt elt miniszter úr: ilyen tévedések után le kell hogy mondjon. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Kuncze Gábor képviselő úrnak, az SZDSZ képviselőcsoportja vezérszónokának, 10 perces időkeretben. KUNCZE GÁBOR , az SZDSZ képviselőcsoportja ré széről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt azt gondolom, hogy annak, hogy a törvényjavaslat most elénk került - nevezzük is bárminek , tulajdonképpen örülni kell olyan értelemben, hogy tiszta, világos helyzetet teremt, mert persze nem most kele tkeztet problémákat, hanem rögzíti mindazokat az évközi döntéseket, amelyek megszülettek, illetve leírja azokat a folyamatokat, amelyek a költségvetés bevételikiadási oldalát befolyásolták, és amelyek végül is a hiány mértékének a növeléséhez vezettek. Az előttem való felszólalásra is utalva azért azt hadd mondjam el, vagy hadd emlékeztessem arra a tisztelt Házat, hogy persze a hiány ilyen mértékű megugrására természetesen volt már példa, 2002ben az eredetileg tervezetthez képest a hiány mértéke 9,6 száza lékra emelkedett, azért, tisztelt Tállai képviselő úr, mert beraktuk a költségvetésbe mindazokat a tételeket, amelyek addig költségvetésen kívül szerepeltek. Hozzáteszem, hogy akkor még Magyarország nem volt tagja az