Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Mandur László): - DR. HENDE CSABA jegyző: - ELNÖK (Mandur László):
2229 Most az ajánlás 37. pontjáról döntünk, szintén Ángyán József és mások javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 38. pontjában Ángyán József a 20. §ban a törvény 21/C. § (4) bekezdésében határidőket módosít. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 187 nem ell enében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 40. pontjában Járvás István és Ángyán József a 20. §ban a törvény 21/C. § (10) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 41. pontjában Ángyán József a 20. §ban a törvény 21/D. § (1) bekezdésének kiegészítésével mintavételi lehetőség biztosításának kötelezettségét t erjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 45. pontjában Font Sándor és Ángyán József a 20. §b an a törvény 21/D. § (6) bekezdésének elhagyását javasolják. Ennek elfogadása kizárja a 46. pontot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás m ellett nem fogadta el. Az ajánlás 46. pontjában Ángyán József és mások az előbb említett rendelkezés helyébe kártérítési pénzügyi alap létrehozásának szabályát terjesztik elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 47. pontjában Ángyán József a 20. §ban a törvény 21/E. § (2) bekezdésében nyilvántartási időtartam megemelését javasolja. A gazdasági bizottság t ámogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 48. pontjában Bagi Béla és Ángyán József a 20. §ban a törvény 21/E. §át új bekezdéssel egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 49. pontjában Án gyán József a 20. §ban a törvény 21/E. §át a módosítási gyorsteszt forgalmazásának kötelezettségével egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 51. pontjában Czerván György és Ángyán József a 28. § (1) bekezdésének módosításával a hatálybalépés időpontját változtatják meg. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)