Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - Pettkó András (MDF) - az egészségügyi miniszterhez - “Miért titkolták a tanulmányt?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2193 Tekintettel arra, hogy a szakmai kollégiumok az egészségügyi miniszter legmagasabb szintű javaslattevő szervei, tanácsadó szakmai testület ként működnek, a tárca akkori vezetése 2005ben a kollégiumi állásfoglalást döntéselőkészítő anyagnak ítélte, és döntéselőkészítő anyagként úgy gondolta, hogy miután a kormány elé jogszabálytervezetet nem készített ennek alapján, ezért annak nyilvánosság a korlátozott; erre az Alkotmánybíróságnak korábbi határozata is van. Attól tartott tudniillik az Egészségügyi Minisztérium, hogy az állásfoglalás nyilvánosságra hozatalával a szakmai tevékenységet végző szakmai kollégiumok a nyilvánosságon túl olyan polit ikai nyomás alá kerülhetnek, ami adott esetben az objektív szakmai vélemény módosulásához, túlzott óvatossághoz vezethet. Ez vezetett jogvitához, ahogy a képviselő úr elmondta, a bíróság döntött, a szakmai anyag sok más szakmai anyaggal, több száz szakmai anyaggal nyilvánosság elé kerülhet, és úgy gondoljuk, hogy ahogy a TASZnak megküldtük, bárkinek rendelkezésre bocsátjuk, aki ezt kérte. Egy példányt el is hoztam a képviselő úrnak, ha óhajtja tanulmányozni, szívesen átadom. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, miniszter úr. A viszontválaszra megadom a szót Pettkó képviselő úrnak. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként az értékrendem és a jel mondatom a “ne próbáld ki”, a prevencióra és a megelőzésre helyezem a hangsúlyt. Egyetlenegy újabb kábítószerfajtának a legalizálását sem tudom támogatni. Ezt a tanulmányt, amit itt tartok a kezemben, természetesen sikerült megszerezni, faxon tudtuk megkap ni, kérem a miniszter urat, hogy minden országgyűlési képviselő számára juttassák el elektronikus formában, hiszen a XXI. században már nem kézben szoktak átadni dokumentumokat, hanem elektronikusan szokták eljuttatni. Ennek az eleje úgy szól, hogy azért k észült el ez a tanulmány, hogy a döntéshozók munkáját megsegítsék. Az Országgyűlés falai között számtalanszor vitatkoztunk már erről a kérdésről, ezért kérem a tisztelt miniszter urat, hogy elektronikus formában minden képviselőnek juttassák el ezt a tanul mányt, amely egyértelműen bizonyítja azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum álláspontját támasztja alá a két szakmai kollégium. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. DR. MOLN ÁR LAJOS egészségügyi miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a javaslatot, megfontolás tárgyává tesszük. A minisztérium korrekt eljárását éppen ön igazolta most, hiszen ön nem megszerezte, hanem faxon megkapta az egyébként nyilvánossá vált jelentést, i lletve szakmai anyagot. Természetesen, ha a képviselőtársaim igénylik, bárkinek rendelkezésre bocsátjuk. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, miután több száz ilyen anyag készült az elmúlt években, és jelenleg is készülnek különböző javaslatok részben a min isztérium és a miniszter felkérésére, részben a szakmai kollégiumok önálló javaslattevő szerepükből adódóan ők maguk is kezdeményeznek ilyeneket, úgy gondolom, botor dolog lenne, ha minden ilyen anyagot mindig megküldenénk a képviselőtársainknak, akár elek tronikus formában is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azonban szabadjon felhívni valamire a képviselőtársam figyelmét: az Alkotmánybíróság '94es határozata szerint… ELNÖK (Lezsák Sándor) : Miniszter úr!