Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 18 (34. szám) - Az Országgyűlés következő ülésének összehívása - Az ülés bezárása - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2135 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálattal azt kell megállapítanom, hogy a mai napon az előterjesztett törvényjavaslatról vita lényegében nem folyt. Az ellenzéki képviselő hölgyek és urak, Varga Mihálytól Horváth Jánosig azokat a politikai tartalmú felszólalásokat mondták el, amelyeket az elmúlt két hónapban bármikor, bárhol, bármilyen témán ak a vitáján el szoktak mondani. Ugyanakkor az ötórás vitaidőben a parlament előtt lévő törvényjavaslat egyharmadáról, a 24 módosítás több mint egyharmadáról egyáltalán szó sem esett. Az államháztartási törvény valóban fajsúlyos módosításáról - hiszen 26 o ldal a módosítási javaslat, amely előttünk fekszik - összesen két képviselő szólt, abból Latorcai képviselő úr hozzászólása legalábbis korlátozottan volt tárgyilagosnak nevezhető. Sok más témában, amelyekről esett szó, nem az Országgyűlés előtt lévő javasl atról folyt a vita, hanem azokban a témakörökben, de nem a törvényjavaslatról, hanem a problémakörnek olyan vetületeiről, amelyekről a mai napon valójában nem volt szó, amelyeknek nincs közvetlen összefüggésük sem a költségvetési törvényjavaslattal, sem ez zel a törvényjavaslattal. Sajnálattal kell megállapítanom azt is, hogy a hozzászólások alapján az ellenzéki képviselők elutasítanak minden olyan konkrét intézkedést, amely a költségvetési kiadások csökkentésére vonatkozik, és elutasítanak minden olyan konk rét intézkedést, amely a rendelkezésre álló források igazságosabb elosztására vonatkozik. Olyan elosztására, amely célzottabbá, szociális szempontok mérlegelése alapján eloszthatóvá tenné a költségvetési kiadásokat, hogy ne mindenki - Szabó képviselő úr ut alt rá , ne a teremben jelen lévő képviselők, ne vállalatvezetők és ne vezető politikusok személye vagy családtagjai részesüljenek olyan támogatásban, amelyre mások ebben az országban sokkal jobban rászorulnak. Nagyon bízom abban, hogy a költségvetésnek, illetve ennek a törvényjavaslatnak a jövő heti részletes vitájában fogunk olyan módosító javaslatokkal találkozni, amelyek ezeket a szempontokat próbálják meg érvényesíteni, és valóban javítani próbálnak azon a javaslaton, amelyet a kormány az Országgyűlés elé terjesztett. Mindannyian tudjuk, hogy vannak javítható és javítandó részek ezekben a törvényjavaslatokban, én arról szeretném biztosítani a kormánypárti és az ellenzéki képviselőket is, hogy a kormány minden olyan javaslatra nyitott lesz a jövő heti v ita során, amely a hiányt nem növeli, ugyanakkor méltányosabbá, tisztességesebbé, átláthatóbbá teszi a költségvetési pénzek elosztását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés ! Az általános vitát lezárom. Mivel a törvényjavaslathoz módosító javaslatok érkeztek, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára várhatóan következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontok tárgyalásának végére értünk. N apirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett. Az Országgyűlés következő ülésének összehívása ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának következő, háromnapos ülését 2006. november 20án, hétfőn, 13 órára összehívom. Az ülés bezárása ELNÖK (Lezsák Sándor) :