Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
2115 ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Szóval, képviselő úr, fideszes képviselő urakból (Közbekiáltások a Fidesz soraiból.) kikiabál a lelkiismeretfurdalás, de hiába, mert ez valóban így van. (Zaj. - Domokos László közbeszólása. - Az elnök csenget. - Lendvai Ildikó: Mi folyik itt?) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Képviselő úr, tessék jelentkezni! ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Szóval, az a helyz et, tisztelt Ház, tisztelt képviselő urak, hogy a tankönyvtámogatás tehát nem csökken, ugyanakkor nagyobb mozgásteret szeretnénk biztosítani az intézményeknek. (15.40) Ami a művészeti oktatást illeti, Tatai képviselő úr részletesen elemezte ezt a kérdést, azonban Révész Máriusz képviselő úr egy ügyben téved, és ez egy fontos vita köztünk. Természetesen folytattunk egyeztetést a művészeti intézmények képviselőivel, szervezeteivel, többek között - ön a zeneoktatást említette - a zeneművészet képviselőivel is. Teljesen világos az, hogy az öt órára való emelés nemhogy idegen lenne a zeneművészeti ágtól, éppen ellenkezőleg: azon zeneiskolák gyakorlatának felel meg, amelyek eddig is, az ön korábbi hozzászólásában említett négy órán felül további órákat, egyéni fog lalkozásokat illesztettek be. Tehát az öt órára való emelés azoknak a művészeti iskoláknak az érdekét szolgálja, amelyek többet foglalkoznak a gyerekkel, több munkát végeznek a gyerekekkel, és nem ellentétes az érdekeikkel, éppen azoknak a nagy hagyományú zeneiskoláknak előnyös, amelyek eddig is magasabb foglalkozási számot, időkeret vállaltak. Még két ügyről érdemes ebben a kérdésben beszélni. Ezek egyike a minőségbiztosítás, minőségellenőrzés kérdése. Az jól látható szakmai vita a művészetoktatáson belül is, hogy a művészeti iskolák között jelentős különbségek vannak, és ezek a különbségek egyébként nagyon sokfajta okból származnak, de szükségessé teszik azt, hogy legyen valamifajta differenciálás. Két lehetőség képzelhető el. Az egyik az, hogy valamifajt a központi eszközzel, kormánydöntéssel vagy országgyűlési döntéssel megmondjuk azt, hogy melyik fajta zeneművészeti tevékenység vagy melyik fajta művészeti tevékenység az, amelyik magasabb színvonalú, jobb, felállítunk valamilyen állami hivatalt, amely ezt ellenőrzi. Mi nem ezt választottuk, azt mondtuk - egyébként szintén a művészetoktatás szervezeteivel egyeztetve , hogy bízzuk ezt a szakmára. Ne minisztériumi tisztségviselők döntsék el azt, hogy melyik intézményben végzett munka a magasabb színvonalú, d öntse el maga a szakma, hogy melyik fajta tevékenység érdemel több támogatást. Ez persze terhet jelent, szakmai vitákat jelent, ez persze többletfeladatot jelent a szövetségek számára is, de úgy tudjuk és arra számítunk, hogy ők képesek és hajlandóak elvég ezni ezt a feladatot, aminek pedig az lesz a következménye, hogy több forrás jut azoknak az intézményeknek, ahol jobb minőségű munkát végzünk. Ami a sajátos nevelési igényű diákokat és az ő helyzetüket illeti, azt hiszem, itt is félreértésről van szó. Ugya nis a törvényjavaslat valóban szétválaszt két, ugyanúgy gondoskodásra és támogatásra szoruló, de egymástól különböző csoportot. Ezek egyike azok a diákok, akik valóban fogyatékkal élnek, érzékszervi fogyatékosok vagy értelmi fogyatékosok, vagy beteg gyerek ek, tehát akiket érdemes teljesen külön támogatni és külön rendszerben kezelni, és azok a diákok, akiknek egyébként van valamifajta részképességzavara, szintén támogatásra szorulnak, de ezt a támogatást más eszközökön, más csatornákon keresztül lehet hozzá juk eljuttatni szakszerűen.
