Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. ASZÓDI PÁL (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz):
1945 A másik gondolat nagyon röviden pedig csak annyi, hogy ha a reform megtörténik, akkor megváltoztatja a szisztémát, a rendszert, egyik helyről terhet visz át egy másik helyre. Bizonyosan sokan megélik úgy, hogy tőlük elment a pénz, és bizonyosan sokan megélik majd úgy, hogy hozzájuk érkezett a pénz, mert ők jogosultak, rászorultak. Azt gondolom, az a kettes számú feladatunk, hogy megmagyarázzuk az embereknek, hogy kitől miért megy el, és kihez miért érkezik (Az elnök csenget.) , és hogy nincs ingy enebéd, az állam nem tudja mindenkinek kifizetni, amire egyébként igényt tart. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Aszódi Pál képviselő úr kétperces felszólalása következik, Fidesz. DR. ASZÓDI PÁL (Fidesz) : Köszönö m a szót, igen tisztelt elnök úr. Ügyrendi javaslatom van. Reggel óta hallgatjuk a szópárbajokat. Az a tiszteletteljes javaslatom, hogy aki kétperces nyilatkozatra kér szót, tegyen kötelező nyilatkozatot, hogy amíg a tanácskozásnak nincs vége, addig nem me gy haza. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm szépen. Minden képviselőnek lehetősége van arra, hogy etikai kötelezettségének tartsa ezt. Folytatnánk az előre bejelentett felszólalókkal. A következő felszólaló Cseresnyés Péter képvi selő úr, Fidesz. (Kontur Pál: De igazat is kell mondani! - Dr. Veres János: Az mindig relatív!) CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselőtársaim számtalan kritikus gondolatot fogalmaztak meg az elmúlt néhány óráb an a 2007es költségvetéssel kapcsolatban. Szóltak a családpolitika, a szociálpolitika, a foglalkoztatáspolitika, az oktatás, az egészségügy kapcsán a problémákról, a forrásmegvonásokról, a forráshiányokról és a megvonások okozta nehézségekről. Ezek mindeg yike összefügg azzal a területtel, amiről én is szeretnék szólni néhány szót, ugyanis néhány gondolatot szeretnék elmondani arról, hogy négy év semmittevés, mellébeszélés után hova jutott az ifjúságpolitika támogatottsága. Remélem azt, hogy az ifjúságpolit ika nem Gyurcsány Ferenc egyik kijelentését vette alapelvül, amit annak idején úgy fogalmazott meg, hogy miért nem keresnek a magyar fiatalok határon túl szerencsét maguknak, mert az lenne igazán jó az ő számára. Amennyiben a költségvetési forrásokat és a problémákat nézzük, lehet, hogy komolyan gondolták ezt, hisz az ifjúságpolitikára fordított pénzmennyiség az elmúlt években jelentősen csökkent. 2007re a kormány célként kitűzte azt, hogy a gyermekszegénységet csökkenteni fogja, a gyermekek esélyegyenlősé gét biztosítja. Ehhez a kijelentéshez képest a költségvetés keretein belül és az év végi más jellegű intézkedések által a nehezebben élők még nehezebben élnek, majd a munkahelyeket fenntartó vállalkozók a takarékosság jegyében valószínűleg munkahelyeket fo gnak megszüntetni, a munkahelyek száma ezáltal csökkenni fog, így a nehezebb körülmények között élő családokban nevelkedő gyermekek esélyei csökkennek. Nem segélyekre, támogatásokra van tehát elsősorban szükség, hanem olyan gazdaságélénkítő intézkedésekre, amelyek révén megélhetést biztosító munkahelyek jönnek létre. Nem tandíjra, hanem tanulást ösztönző ifjúságpolitikára és a fiatalok számára létesített munkahelyekre van szükség. Mindenki tudja azt, hogy a régiónkban Magyarországon a legmagasabb a fiatalok , a pályakezdők munkanélkülisége. Van olyan terület Magyarországon, ahol ez eléri a 30 százalékot. De nézzük konkrétan azt, hogy a 2007. évi költségvetés az ifjúságpolitikát, így az ifjúságot mostohagyermekként kezeli! A fejezeti kezelésű feladatok közül j elentősen csökkentek az ifjúsági intézmény- és szolgáltatórendszerre fordítható pénzek. Például a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági