Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
1940 civil szervezetek támogatása annak függvényében, hogy egyre többen fogják Magyarországon az adóbevallásukat elektronikusan elkészíteni? Nagyon jól emlékszem, akkor azon küszködtünk, hogy ezek közül az emberek közül minél többen tudják az 1 százalé kos felajánlásukat minél jobban beadni. A kormány mostani elképzelése, hogy befagyasztja a támogatási összeget, minimálisan 700800 millió forintos negatívumot hoz, ha a tavalyi számokat vesszük figyelembe, de pontosan az NCAtörvény hatására maga a nemzet i civil alap is csinált egy 1 százalékos kampányt, aminek az lett a következménye, hogy 2004ben 0,43 százalék volt a teljesítés, a 0,5 százalékhoz 700 millió forint került be pont az én javaslatom alapján, amit a civil szervezetek pluszban megkaptak, 2005ben pedig az össztámogatás már felment 0,57 százalékra. A mostani számot még nem ismerjük pontosan, de úgy tűnik, hogy 0,6 százalékig tud elmenni. (17.20) Én megértem a kormányzatnak azt az észrevételét, hogy pánik keletkezett, hogy mi van, ha létrejön az , ami akkori álmunk, a kétszer egyegy százalék, és hogy az mennyibe fog kerülni a költségvetésnek, de a jogalkotói szándék az NCAtörvénnyel pont ez volt, hogy létrehozzunk egy alapot, és így a civilek sokkal jobban meg fogják szervezni azt, hogy az egyik egy százalékot is meg tudják kapni. Csak ennyit szerettem volna a képviselő asszony (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) felszólalása mellett elmondani és egy újabb érvet felsorakoztatni, és kérem a képviselő asszonyt, hogy tá mogassa ezeket a módosítási javaslatokat, amelyeket az MDF képviselőjeként benyújtottam. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét kétperces felszólalás következik. Megadom a szót Gógl Árpád képviselő úrnak, Fidesz. DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim, teszem ezt azért, mert ennek a 16 évnek volt egy logikája; Csáky képviselőtársam utalt erre. Elindult az egészségbiztosítás reformja, és akkor a fő rendszereket, a stabilitást adó rendszereket próbáltuk rendbe tenni, és az volt az ígé ret, hogy ez folytatódik. Ez vonatkozott arra, amit az előbb mondtam, az egészségtámogatásra, de a másik nagy rendszer támogatását is főesküvel vállalta a Medgyessykormány, a Gyurcsánykormány száz lépés programja, és később is. Ez a mentőszolgálat felada tait jelenti. Ez azért kitüntetettebb most, mert ha az egészségügyi intézménykoncentrálás létrejön, és GyőrSopron megyében Győrben lesz kórház, Komárom megyében csak Tatabányán, de mondhatom a 41 másik kórházat, akkor a mentőszolgálat szerepe betegszállít ásban, helyszíni ellátásban még fontosabb lesz. Ezt kellene tükrözni a költségvetésnek. És mi szerepel a mentőszolgálat rendszerében a költségvetésben? Kérem, a dologi kiadásban - ez a mindennapok költsége - 5 százalékos a csökkenés! Az intézményi beruházá sok területén - fejleszteni kellene, éppen a holt területeken - 13 százalékos a csökkenés, és az egyéb intézményi felhalmozási kiadási halmaz, ez egy milliárdos tétel, ott 25 százalék a csökkenés. Kérem, lehet ezek után arról beszélni, hogy van logikája en nek a költségvetésnek az egészségügy vonatkozásában? Azt hiszem, mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy logikus a felépítése. Mert ha intézményt koncentrálok, megemelem a buszjegyet, a vonatjegyet, mentőre lesz szükség, akkor logikus csökkenteni a mentő szolgálat költségvetését? Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Folytatjuk a kétperces hozzászólásokat. Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) :