Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KORÓZS LAJOS (MSZP):
1929 De hogy a kormány számára mennyire fontos az állampolgárok tiszta ivóvízhez való jogának biztosítása, azt az előttünk fekvő költségvetési tervezet félreérthetetlenül bizonyítja, ugyanis a már amúgy is halasztódó prog ramra a költségvetési forrást drasztikusan 253 millió forintra csökkentette. A meglévő központi támogatási rendszerek odaítélésénél elsőbbséget élvező távlati ivóvízbázisok fenntartására, fejezeti előirányzatra pedig nulla forintot szán 2007ben a kormány. Az egzakt számok tükrében tehát láthatjuk, hogy a tiszta ivóvíz kérdése, ezáltal maga az élet nulla fontosságú a jelenlegi kormány számára. Az Állami Számvevőszék már 2006ra vonatkozóan megállapította, hogy ezzel kapcsolatban sem teljesül az EU felé váll alt kötelezettségünk. Elgondolkodtató, hogy a magyar költségvetésből már az ivóvízre sem futja. A jelenlegi költségvetési előterjesztést látva az ember elbizonytalanodik. A kormánypártok talán nem tudják, hogy az ország ügyeinek a parlamentben történő inté zéséhez szabályos, transzparens költségvetés beterjesztésére lenne szükség. Ez idén nem valósul meg, hiszen az Állami Számvevőszék jelentése szerint is csupán a PM által adott keretszám visszatervezése történt. Idézem: “A javaslathoz részletes számítási me galapozás, kiadási, bevételi, egyéb kalkuláció, önköltségszámítás nem készült.” Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Korózs Lajos képviselő úrnak, MSZP. (16.30) KORÓZS LAJOS (MSZP) : N agyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Négy kérdésről szeretnék beszélni, illetve egy kérdésről, a társadalombiztosítási nyugellátásról, ennek a költségvetésben elfoglalt pozíciójáról, ezen belül a januári nyugdíjemelések kérdéséről, a 2007. január 1jével folytatandó nyugdíjkorrekciós programról, valamint a nyugdíjak következő évben várható reálértékpozíciójáról és relatív pozíciójáról, ha még lesz időm rá. A Nyugdíjbiztosítási Alap 2007. évi költségvetése az államháztartási törvény rendelkezései nek megfelelően, ahogy kell, nullszaldóval készült el. Ennek az alapnak a következő évben a 2561,7 milliárd forint kiadási főösszeg fedezetét több mint 80 százalékban járulékbevételből kívánjuk finanszírozni. Szeretném megjegyezni, hogy az Egészségbiztosít ási Alapból a korhatár alatti hármas csoportos rokkantnyugdíjak fedezete ide került át, tehát gyakorlatilag itt tapasztalhatnak egy nagyon komoly, közel 9 százalékos növekedést ennél az alapnál. A kiadási oldalon a jövő évi nyugdíjemelés mértékét meghatáro zó adatokon, a nettó kereset és a fogyasztói ár tervezett alakulásán túl, illetve azt megelőzően több, az ellátási kiadások alakulására ható tényezővel is számolni kellett. Így például 2007ben a kiadásokat meghatározó új elemként jelentkezik a saját jogú nyugdíjakat érintő korrekciós intézkedéssorozat, ahogy említettem a bevezetőmben, itt jelentkezik a legrégebben megállapított öregségi és rokkantsági nyugdíjak szintén januári emelése. Az intézkedéssorozat 2007. évi ütemében az 1988 előtt megállapított saj át jogú nyugdíjakat érinti. Szeretném megemlíteni, hogy a januári intézkedések körébe tartozik az úgynevezett 50 százalékos özvegyi nyugdíjaknak a második lépésben történő megemelése, hiszen ebben az évben január 1jével már 50 százalékról 55 százalékra em elkedett ez a kiadási tétel; most 55 százalékról 60 százalékra emeljük január 1jével. Mindezek együttes hatására a Nyugdíjbiztosítási Alap 2007. évre tervezett nyugdíjkiadása mindösszesen 2534,4 milliárd forintot tesz ki. A nyugdíjakra fordított összeg í gy 179,4 milliárd forinttal, tehát 7,6 százalékkal magasabb lesz, mint a 2006. évi várható kiadás, hiszen még itt a decemberi kifizetések hátravannak, tehát ezért fogalmaztam úgy, hogy a tervezett kiadások. A főbb ellátási csoportok tervezett összegéből a következő néhány számadatot érdemes kiemelni. A nyugdíjkiadásokból 1456,1 milliárd forint az öregségi nyugdíjakra fordítandó összeg, a különböző