Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 16 (32. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KOVÁCS ÁRPÁD, az Állami Számvevőszék elnöke, a napirendi pont előadója:
1646 cím, illetve alcím részletezettséggel tartalmazzák az intézményi és a fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásait, és ehhez összefoglaló táblázatokat is mellékeltünk. Azt mondhatom, hogy nem egy évre készítettük a költségvetést, hanem a következő évekre is kitekintést tartalmaz, azaz 2010ig szerepelnek benne a legfontosabb adatok, noha itt egy egyéves költségvetésről van szó, azaz egy év adatait tartalmazza törvényi szinten kötelező érvénnyel. Megelégedéssel vesszük tudomásul a S zámvevőszék azon megállapítását, hogy a központi költségvetés jövő évi adóbevételi előirányzatai az elmúlt évekhez képest összességében megalapozottabbak. A bevételi előirányzatok kialakítása során a reálisabbnak vélt változat került a tervezetbe. A Számve vőszék szerint számos adó tekintetében az előirányzatok alacsony kockázatúak, nagyon magas kockázattal minősített adóbevételi előirányzatot a Számvevőszék munkatársai nem találtak. Ami a kiadási oldalt illeti, a Számvevőszék szerint biztató, hogy nem nőtt tovább az úgynevezett felülről nyitott kiadási előirányzatok száma. Olyan kiemelt jelentőségű szolgáltatásokról van szó, mint például a lakástámogatás, a családtámogatás, amelyeknél a kiadások előirányzatmódosítási kötelezettség nélkül túlteljesülhetnek. A felülről nyitott előirányzatok változatlan aránya egyrészt az óvatos tervezésre utal. Az ÁSZ azt is megállapítja, hogy a költségvetésben biztosított az uniós források igénybevételéhez szükséges támogatások fedezete. Ez alapvető abból a szempontból is, ho gy a költségvetés egyik meghatározó célja a közösségi forrásra alapozott fejlesztések növelése, felfuttatása. Végezetül megköszönöm a Számvevőszék felelősségteljes munkáját itt, erről a helyről is, a rövid határidő ellenére pontos és precíz munkát vé geztek. Javaslataikat, ahogy a folyamatban eddig is, a következő időszakban is hasznosítani fogjuk. Remélem, valamennyi képviselőtársamnak módja volt a 10én benyújtott kiegészítő köteteket is megnézni, ebben már a Számvevőszék megállapításai közül nyolc k érésnek megfelelve olyan kiegészítő táblázatokat és kimutatásokat juttattunk el az országgyűlési képviselőkhöz, amelyekben a korábbi hiányt megállapító számvevőszéki jelentés pontjaira immáron konkrétan is reagáltunk. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a 2 007. évről benyújtott költségvetési javaslatot megvitatni, megtárgyalni szíveskedjenek, és azt követően, a keretszámok változatlanul tartása mellett, kérem, fogadják el. Úgy gondolom, hogy a keretszámok változatlanul tartása fogja biztosítani Magyarország hitelességének visszaállítását leginkább. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megköszönöm pénzügyminiszter úr expozéját. Tisztelt Képviselőtársaim! Most megadom a szót Kovács Árpád úrnak, az Állami Szá mvevőszék elnökének, aki a napirendi ajánlás értelmében 30 perces időkeretben tartja meg beszámolóját. Elnök úr, öné a szó. DR. KOVÁCS ÁRPÁD , az Állami Számvevőszék elnöke, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A költség vetés mindnyájunk ügye, talán a legfontosabb gazdaságpolitikai dokumentum, a társadalom egészének életét, jelenét és jövőjét befolyásolja. Kidolgozása, megvitatása és megvalósítása a szándékok, a lelkiismeretes szakmai munka és a felelősségvállalás erőprób ája. (8.30) Tudjuk, hogy most igen nagy a tét, és abban is biztosak lehetünk, hogy esélyünk megragadása rajtunk múlik, és ebben a tekintetben egy szakintézmény sem kívülálló. A kérdés az, hogy képesek vagyunke a közszféra egyensúlyi feszültségeinek oldásá ra, az elodázhatatlan reformok következetes végig vitelére a felzárkózás érdekében. Ezeket segítheti elő a konstruktív vita, az előremutató döntések, a megvalósítás határozott vezénylése és mindehhez a megfelelő akarat, politikai akarat, a szakmai gondolat ok konszenzuskereső és támogató megvalósítása.