Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 13 (30. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
1523 számvevőszéki bizottság és a gazdasági bizottság is megtárgyalta. Tehát három bizottság megtárgyalta. Képviselő ú r, nem igaz, hogy önkormányzatokat teszünk tönkre. Azért nem tesszük tönkre, mert ha végigolvassa a módosító javaslatot, akkor tudja, hogy a kormánynak van lehetősége az önkormányzat kérésére részletfizetést, egy hosszú távú visszafizetést engedélyezni, ug yanúgy, ahogy tavaly. Képviselő úr, ha ezeket megnézi, és ha alaposan áttanulmányozta volna az ÁSZ jelentését, akkor beláthatta volna, hogy erre szükség van, és nincs olyan, hogy a 2002 előtti meg az utáni egyformán van. Pontosan ki van munkálva, hogy kine k miért kell visszafizetni, nem egységesen, nem egyformán. El kell olvasni a számvevőszéki jelentést, és akkor mindenre felvilágosítást kap. Tisztelt Ház! Javasolom, hogy fogadjuk el a múlt héten megszavazott módosító indítványokat, és így szavazzuk meg a törvényt. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megkérdezem, hogy kíváne valaki még felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megké rdezem Veres János pénzügyminiszter urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Miniszter urat illeti a szó. DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először egy tényk özléssel szeretném kezdeni. Négy olyan módosító indítványról folyt itt a vita, amely nem házszabályszerű, négy olyan indítványról, amely a záróvitához úgy lett beadva, amit a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabálya nem enged meg, ebből következően mindazok az indítványok, amikről itt az ellenzéki képviselőtársaim beszéltek, Házszabálynak meg nem felelő indítványok voltak. Azért nem felelnek meg a Házszabálynak, mert ezek az indítványok változatlan formában korábban már beadásra kerültek, másrészt a záróvitában tartalmi jellegű indítvány beadására nem nyílik lehetőség. Klasszikusan ilyen jellegű indítvány mind a négy, amiről most beszéltünk. A négy indítványról külön is érdemes szólni. Egyrészt nyilvánvaló az, hogy ami itt most a vitában lezajlott, Tá llai képviselő úr egy fontos dologról elfeledkezik, hogy akkor követhettek el az önkormányzatok ilyen típusú közműfejlesztési elszámolást és szerződéseket, amikor valószínűleg önnek is megvolt benne a felelőssége, hogy Magyarországon ilyen szabályozás volt , azaz 2002 májusát megelőzően volt elég tág kapu nyitva arra a célra, hogy ilyen módon megkárosítsák a magyar költségvetést. Azt gondolom, ameddig Tállai képviselő úr a számvevőszéki bizottság elnöke volt, mindvégig támogatta azt, hogy ezzel szemben kellő mértékben föllépjünk a közpénzek védelme érdekében. Sajnálom, hogy ilyen mértékben megváltoztatja üléspontja az álláspontját. A másik, Tállai úr által beadott, módosítónak aposztrofált indítvány kapcsán pedig azt tudom mondani, hogy olyan szövegezési java slatok szerepelnek benne, amelyek nyilvánvalóan nem egy zárszámadási törvénybe illőek és valóak. Politikai típusú deklarációkra sohasem volt korábban szükség a zárszámadási törvénynél, itt sincs szükség ilyen típusú deklarációkra. Mint látható volt, Varga képviselő úr sem arról beszélt, ami az indítványban van, hanem az ehhez fűzött áthallásokról, belegondolásokról, illetve ennek a politikai keretét próbálta itt megadni. Az egyházi intézményfenntartók támogatásának elszámolása kapcsán pedig a következőt tud om mondani. Szászfalvi képviselő úr csak egy dologról feledkezett el: ez az összeg annyi, amennyit ők kértek. Tehát a tárgyalás lezajlott, amikor a tárgyaláson a tárgyalásokat vezető kormánytag részt vett, akkor ez a bizonyos összeg szerepelt a kérésben. Ö nök sem tudják azt megindokolni, hogy miért kellene olyan típusú támogatásokból utólag visszaadni, amelyek nyílt pályázat útján kerülnek fölhasználásra. Ha valaki ebből nem nyer a pályázatnál, utólag miért kelljen visszakorrigálni a kiegészítésben azért, m ert valaki nem nyert a támogatásokból?