Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 13 (30. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz):
1521 KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök ú r. Tisztelt Ház! Tállai András képviselő úr T/881/32. számú módosító indítványához kívánok néhány gondolatot hozzáfűzni. Amikor az elmúlt héten a módosító javaslatokról szavaztunk, akkor egyértelmű volt az Országgyűlés döntése a tekintetben, hogy a jogtala nul igénybe vett közműfejlesztési támogatásokat visszafizetteti az önkormányzatokkal. Ezt tavaly még Tállai képviselő úr is így gondolta, amikor a számvevőszéki bizottság elnökeként vállat vállnak vetve dolgoztunk azon, hogy az Állami Számvevőszék megállap ításait a parlamentben érvényesítsük. Nagyon sok önkormányzat képviselőkön keresztül kísérletet tett arra, hogy ez a visszafizetési kötelezettség ne terhelje az önkormányzatokat. Akkor Tállai András képviselő úr még a költségvetés oldalán állt, mára viszon t átállt a másik oldalra, azok oldalára, akik megkárosították a költségvetést, és azok érdekében emelt most szót és nyújtott be módosító indítványt. Ez a módosító indítvány nem támogatható, mert az Állami Számvevőszék világosan, részletesen megállapította, hogy azok a közműfejlesztési támogatások, amelyekről az ÁSZjelentésben szó van, bizony jogtalanul lettek igénybe véve, megkárosítva a központi költségvetést. Ebből következően nem lehet más dolgunk, mint hogy az ilyen visszafizetéseket rendezzük. A költs égvetési bizottságban Tállai képviselő úr arra hivatkozott, hogy ez az összeg nincs tisztázva, ezt nem tisztáztuk. Ő tehát úgy gondolja, hogy a 3,112 milliárd forint visszafizetése megalapozatlan. Szeretném világossá tenni, hogy ennél sokkal nagyobb összeg et javasolt visszafizettetni az Állami Számvevőszék, hosszú egyeztetés után, amit az önkormányzati bizottság tagjai végeztek el. Aki elolvasta a jelentést, maga is meggyőződhetett arról, hogy ez egy jogos visszafizetési kötelezettség, amiről a tisztelt Ház az elmúlt héten szavazott. Más vonatkozásban pedig azért is érthetetlen a képviselő úr javaslata, mert mi ebben a módosító indítványban - amelyről már döntöttünk - azt is megszavaztuk, hogy megelőzzük a jövőbeni bajt, és a Kincstár számára olyan előírások at fogalmaztunk meg, amelyektől a képviselő úr most mentesíteni akarja a Kincstárt. Nyilvánvalóan az a szándéka, hogy azt a folyamatot, amit az Állami Számvevőszék és az Országgyűlés végre igyekszik megállítani, ő szeretné továbbfolytatni. De hát ez nem a központi költségvetés érdeke, hanem azoké, akik keresik a kiskapukat, a kibúvókat, és a jogtalan igénybevételek eszközéhez nyúlnak. Ezt nem lehet támogatni, tisztelt Ház, és nagyon sajnálom, hogy Tállai képviselő úr - szakítva a korábbi következetes magata rtásával , ismétlem, a megkárosítók oldalára állt, és olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely semmiképpen nem támogatható. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Tállai András képviselő ú rnak, Fidesz. TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz) : Sajnálom, hogy Keller László képviselő úr nem olvasta el az ÁSZjelentést, és nem emlékszik vissza arra, hogy én tíz perccel ezelőtt mit mondtam. Nem azt mondtam, hogy azoknak az önkormányzatoknak, amelyek szabálytalan ul jártak el, nem kell visszafizetniük, hanem azt, hogy véleményem szerint egy ilyen módosító javaslatot, amely 160 önkormányzatot érint több mint 3 milliárd forint összegben, az Országgyűlésnek nem szabad úgy megszavaznia, hogy nincs róla vita, hogy az ÁS Zjelentést egyetlen bizottság sem tárgyalta meg, a módosító javaslat pedig akkor érkezik meg, amikor a parlament már nem tud róla vitázni, mert a módosító javaslatok megszavazásakor vitát folytatni nem lehet. Így szavazott meg a kormányzó többség több min t 160 önkormányzatnak 3 milliárd forint visszafizetést! Szeretném elmondani azt is, hogy az eredeti megállapítás valóban több mint 3,6 milliárd forint volt. De az Állami Számvevőszék úgy döntött, hogy több mint 500 millió forint és több mint ötven önkormán yzat esetében elengedi a visszafizetési kötelezettséget. Pedig ez az ötven önkormányzat