Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 13 (30. szám) - Kispál Ferenc (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Váltsunk át zöldségtermelésre? De minek?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KISPÁL FERENC (Fidesz):
1509 érint, és nyilván azt is tudta, talán ki is számolta, hogy ez mintegy 250 milliárd forintnyi beruházást jelent. Éppen ezért már az akkori kormány a csatlakozási szerződésbe betette azt a két passzust , amely lehetővé teszi, hogy arzén esetében 2009hez képest is még három évvel, a többi káros anyag tekintetében pedig 2006hoz képest három évvel meg lehessen hosszabbítani azt az időszakot, ami alatt ezt teljesítenünk kell. Tehát még egyszer mondom, a vá llalás megtörtént 2001ben, de tervek nem voltak arra, hogyan kell megvalósítani. Arról szólt az országos ivóvízvédelmi minőségjavító program és a regionális program, hogyan teremtjük meg ennek az anyagi feltételeit, és elkezdődött ez a program. Ahogy ön i s mondja, 12 milliárd forint értékben elindult egy sor településen a program. Természetesen a nemzeti fejlesztési terv második programjában időre, azaz három, illetve hat éven belül be fogjuk fejezni ezt az ivóvízminőségjavító programot, de szeretném még egyszer hangsúlyozni, amit ön is tud, és azért mondtam az elején, hogy itt csak felelősen szabad beszélni: a magyar ivóvízszolgáltatás nagyon jó minőségű. Az európai uniós irányelv azért változtatta meg ezeket a paramétereket, mert öt ország kivételével m inden ország tengerparti, és ott, mint kiderült, az erőteljesebb hal- és egyéb fogyasztás révén sokkal több káros anyag kerül a szervezetbe, ezért bizony (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az ivóvízben lecsökkenti. Ez a szára zföldi országokat nagyon nagy beruházásra kényszeríti, ezért adnak nekünk derogációt. Ezzel éltünk a kormányrendeletben is, és ezzel élünk most az Unió felé is. A program tehát nem megállt, hanem folytatódik. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Kispál Ferenc (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Váltsunk át zöldségtermelésre? De minek?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kispál Ferenc, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földműve lésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Váltsunk át zöldségtermelésre? De minek?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. KISPÁL FERENC (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Csongrád megye egyik jellegzetes zöldségtermelő öv ezete Mindszent és környéke. A terület kiváló termőterületi adottságokkal rendelkezik, a termelők több évtizedes termelési tapasztalata és a termesztésbe invesztált soksok beruházás garanciája a minőségi termelésnek. A kormányzat hangoztatja a mezőgazdasá gi szerkezetváltás szükségességét, melynek egyik iránya a zöldségtermesztés fejlesztése. A kertészet mint fejlesztési irány külön fejezetet kapott az Új Magyarország vidékfejlesztési stratégiai tervben. Mindennek tükrében nagyon érdekes és tanulságos, amit az említett Mindszent város termelői fogalmaztak meg. A hetvenes években 300 hektáron termeltek zöldséget, a legnagyobb részt pritaminpaprikát, melyet gond nélkül eladtak 6080 forintért. Jelenleg 20 hektár a termőterület. Az értékesítés vagy sikerül, vag y nem. Az ár ugyanúgy 60 forint, mint harminc évvel ezelőtt. Hiába szövetkeznek, hiába vesznek részt a Leaderprogramban éppen a pritaminpaprikára alapozva, ki vannak szolgáltatva a kereskedelmi láncok kényénekkedvének. Hiába vagyunk tagja az EUnak, az o lcsó szerb, török, román és bolgár termék kiszorítja a piacról a magyar termelőket. Arra is van példa, hogy a kereskedelmi láncokban átcsomagolják a macedón káposztát, és hazaiként értékesítik.