Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 13 (30. szám) - Dr. Nagy Imre (MSZP) - a honvédelmi miniszterhez - “Segíthetik-e a honvédségi ingatlanok Egerben a munkahelyteremtést?” címmel - DR. NAGY IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár:
1503 DR. NAGY IMRE (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Ma már elhangzott e témában egy interpelláció, és azt gondolom, ez is csak azt b izonyítja, hogy Eger város történelmi múltja és jelene szorosan összefonódik a honvédelmi hagyományok ápolásával. A Dobó István laktany a, a felderítő zászlóalj, a katonazenekar, egyáltalán az itt szolgálatot teljesítő katonák és civil alkalmazottak szerves részei városunknak. Az elmúlt évtizedekben Eger nemcsak a katonáknak, de a pályára készülő fiataloknak is otthont adott a volt Lenkey János Honvéd Kollégium szervezetében, a 2000es átszervezésig és megszüntetésig számtalan ifj ú katona hivatáshoz való kötődését alapozta meg ez az iskola. Ekkor az önkormányzat átvállalta a középiskola kifutó rendszerben való működtetését és az ott tanító pedagógusok elhelyezését. A zászlóalj ma kiváló katonai sikerekkel büszkélkedhet, hiszen szol gálatot teljesítenek Afganisztántól Irakon át Koszovóig, öregbítve ezzel mind hazánk, mind városunk jó hírnevét. Éppen ezért mindannyiunkat váratlanul ért a hír, miszerint a minisztérium a zászlóalj áthelyezését tervezi, ezzel lényegében a honvédség évszáz ados jelenlétének megszüntetését tervezi a városban. Egyéni képviselőként kérdezem, láte még esélyt arra, hogy a Bornemissza Gergely felderítő zászlóalj Egerben maradjon, hozzátéve, hogy erre részben hallottam is a választ, úgyhogy egy kérdésre koncentrál nék. A haderőreform során sok településen a megszüntetett alakulatok által használt ingatlanokat a kormány az önkormányzatoknak feladataik ellátásához ingyenesen biztosította. Erre jó példa egyébként Eger is, ahol ez megtörtént már a Gyurcsánykormány idej ében az iskolával, és ma is több oktatási intézmény működik. Kérdezem, hogy láte lehetőséget egy végleges döntésnél, hogy az önkormányzat eséllyel pályázzon és nyújtson be igényt a felszabaduló honvédségi ingatlanokra, amelyek nyilván segítséget jelentené nek akár még a munkahelyteremtésben is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót Iváncsik Imre államtitkár úrnak. IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a kérdést. Mint ahogyan képviselő úr is utalt rá, miniszter úr már az interpellációra adott válaszában utalt azokra a megfontolásokra, amelyek alapján az említett döntés született. A döntést a vezérk ar készítette elő, és igyekezett olyan szakmai szempontok alapján mérlegelni, amely lehetővé teszi a honvédelmi vezetés számára azt, hogy az elvégzendő feladatokat, a megteremtendő képességeket összhangba hozza a rendelkezésre álló forrásokkal, lehetőségek kel, és azt a legésszerűbben tudjuk fölhasználni és működtetni a jövőben. A miniszter úr a képviselő urat és a polgármester urat a döntésről azonnal tájékoztatta. Az az értékes katonai képesség, amelyet az alakulat megjelenít, a NATO szervezési elveinek me gfelelően felderítő modulként a debreceni könnyűlövész dandár felderítő támogatását fogja a jövőben ellátni. A miniszter úr is utalt arra, hogy minden egyes, Egerben szolgálatot teljesítő katona és az ő családjának a sorsa fontos a számunkra. Éppen ezért a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel fogunk eljárni. Ezért történt meg az is, hogy a vezérkari főnök úr személyesen tájékoztatta az alakulat állományát erről a döntésről, és ezért történt az is, amire szintén utalt a miniszter úr, hogy engem bízott meg azzal, hogy az ingatlanok sorsával kapcsolatban, a jövő évvel kapcsolatban az egyeztetést folytassam le önnel és a polgármester úrral egyaránt. Arra fogok törekedni a munkám során, hogy az összes lehetőséget mérlegelve a lehető legkedvezőbb feltételek kel tudjuk az ingatlanokat a város rendelkezésére bocsátani. Abban bízom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy jól együtt fogunk tudni működni képviselő úrral is ebben a munkában.