Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 13 (30. szám) - Dr. Mikola István (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “A vak ló bátorsága” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
1500 2006. január 1jén végrehajtásra került a program első lépése, az 50 százalékos özvegyi nyugdíjak mértékének 55 százalékra növelése, a már korábban megözvegyültek özvegyi nyugdíjának 10 százalékos emelése. 2007. január 1jén az 55 százalékos mérték 60 szá zalékra emelkedik, a korábban megözvegyültek ellátását 9,1 százalékkal fogjuk emelni. Ezzel az érintett mintegy 200 ezer özvegyi nyugdíjasnak átlagosan 4 ezer forinttal, a kétlépcsős emelés hatására együttesen 8 ezer forinttal lesz nagyobb a nyugdíja. 2007 . január 1jétől szintén sor kerül a harmadik lépésre. Ennek értelmében az 1988 előtt megállapított 650 ezer öregségi és rokkantsági nyugdíjban részesülő ellátását növeljük differenciáltan. Ezt a 2007. évi költségvetési törvényjavaslat tartalmazza, mint ah ogy az előzőeket is, ami 54 milliárd forint többletnyugdíj kifizetését jelenti majd. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót a képviselő asszonynak. DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm, államtitkár úr. Azt gondolom, nem volt haszontalan, hogy ezt ismételten megemlítettük a Házban, mert így nem kell soksok telefont egyenként lebonyolítani, mert nagyon sokan érdeklődtek erről a kérdésről. S ha m ég van időm, engedjék meg, hogy elmondjam, annak a fényében, hogy rákényszerültünk ennek a korrekciós csomagnak, korrekciós programnak a véghezvitelére, kell figyelnünk azt a most önök előtt fekvő módosítást, amely a nyugdíjak kiszámítását próbálja változt atni abban az irányban, hogy a jövőben nyugdíjba vonultaknak már ne kelljen ezeket a korrekciókat megcsinálni. Előzzük meg azt a helyzetet, amikor ebben a költségvetési helyzetben pluszforrásokat kell találnunk a nyugdíjak igazságossá tételére. Tegyük meg azt, hogy a számítások már eleve közelítsenek az igazságossághoz. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és köszönöm a választ. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót államtitkár úrnak, amennyiben kíván ezzel élni. C SIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár : Igen. Képviselő asszony, szeretném megerősíteni, hogy két külön dologról van szó. A nyugdíjkorrekciós törvény, amit tavaly decemberben fogadtunk el, a jelenlegi nyugdíjasokat érinti. Mind a nyo lc lépést végre kívánja hajtani a kormány - ahogy említettem , s ez mintegy 134 milliárd forintos többletnyugdíjkifizetést jelent. Ami a most a parlament asztalán fekvő nyugdíjtörvénymódosítást illeti: ez pedig a leendő nyugdíjasokat érinti, vagyis nem érinti a mostani nyugdíjasokat. A mostani nyugdíjasokat egyébként egyetlenegy egyensúlyteremtő kormányzati intézkedés, illetve a konvergenciaprogram sem érinti. Szeretném megnyugtatni őket, hogy az ő nyugdíjuk nincs veszélyben, az ő nyugdíjuk stabilan bizt osított, sőt ezek a megteendő intézkedések, lépések pont azt szolgálják, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap ne ekkora hiánnyal küszködjön, hanem biztonságosan, stabilan képes legyen kifizetni az előre elhatározott nyugdíjakat. Ezzel szeretném a nyugdíjasokat is megnyugtatni. Köszönöm a figyelmüket. Dr. Mikola István (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “A vak ló bátorsága” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :