Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 7 (29. szám) - Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1431 Én azt hiszem, hogy ez, amit mi itt közösen elmondtunk, ez egy közös érdek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Alkossuk meg úgy a törvényt, hogy folyamatosan ki tudjuk bekke lni, és Magyarország legyen GMOmentes! Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre szót kért Ángyán József képviselő úr. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz) : Azt szeretném egy picit megerősíteni, amit Karsai képviselő úr mo ndott, hogy nem érdekük, hogy csökkentsék a vegyszerfelhasználást. Egy másik köréről még nem is beszéltünk a fajtáknak, amik léteznek, ez a gyomirtószerrezisztens kultúrnövény vagy szója, ez a szójánál elterjedt, úgy hívják, hogy RoundUp Ready szója, ami azt jelenti, hogy egy olyan tulajdonságot építettek be, hogy a totális gyomirtó szert képes lebontani a növény, vagyis mindent elöl a környezetében ez a totális gyomirtó szer, csak a szója vagy az a kultúrnövény marad meg. Mi ebben az üzlet? Hát az az üzl et, hogy a fajtához adja a totális gyomirtó szerét, és akkor nem a te megoldásodat fogja alkalmazni, képviselő úr, hanem neki ott van a kész vegyszere, amit kapcsolt áruként elad a fajtával. Kedves Barátaim! Ezek a cégek annak idején úgy jöttek létre, hogy nagy vegyi konszernek felvásároltak nemesítő cégeket, mert nem tudták a vegyszereiket kellőképpen eladni, és nekiálltak annak, hogy kultúrnövényeket állítanak elő, amelyek ezeket a vegyszereket tűrik. Így jöttek létre ezek a cégek. (18.00) És még egy megj egyzéshez hadd fűzzek én is egy megjegyzést: itt elhangzott Barabás Zoltántól vagy valakitől, hogy orvosi felhasználás. Félreértés ne essék, az élelmiszerbiotechnológiáról beszélünk most! Az orvosi felhasználásnak nagyon komolyak a lehetőségei, az egy tel jesen más történet. De más az, ha egy ökológiai rendszerbe kiengedek egy olyan szervezetet, amelyre az ökológiai rendszer nincs felkészülve. Nem az evolúció révén jött létre ez a fajta, hogy felkészülhetett volna rá az ökológiai rendszer, hanem én hoztam l étre; készületlen erre. Egy olyan tulajdonság jelenik meg az ökológiai rendszerben az élelmiszerbiotechnológiánál, amire nincs felkészülve. És ugyanígy nincs felkészülve rá a mi szervezetünk sem, a mi bélflóránk sem és az emésztőcsatornánk sem, hogy ezt b efogadja. Nincs arra felkészülve (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , hogy majd a hóvirággén jelenik meg nálunk az élelemben, vagy a szentjánosbogárnak egy génje fog megjelenni abban a táplálékban, amit elfogyasztunk. Köszönö m szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : A szakmai vitát egy bejelentéssel kell megszakítanom. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általáno s vitájának lezárása ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról szóló