Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 6 (28. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HORVÁTH ZSOLT, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1236 DR. HORVÁTH ZSOLT , az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság alapvetően - ahogy előttem szóló képviselőtársam is elmondta - a rokkantnyugdíjakat érintő kérdések miatt kérte, hogy tárgyaljuk meg ezt a törvényjavaslatot. Ugyanakkor a vita során erről viszonylag keveset beszéltünk. A soron kívüli felülvizsgálatnál a behívás mikéntje és hogyanja vetett fel kérdéseket elsősorban a bizottság tagjaiban; felvetődött annak a lehetősége, hogy esetleg szomszédoktól vagy rossz akaratú emberektől érkező bejelentések alapján történne meg a behívás, ami nem volna egy kedvező rendszer Magyarországon. Nem láttuk ennek a vezérlő elv ét, hogy mi alapján óhajtják ezt végrehajtani, és ilyen értelemben kétségek merültek fel a bizottságban. Ugyanakkor elég sokat beszéltünk a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos igazságosságok, igazságok kérdéséről, és megfogalmazódott - nem feltétlenül biztos, h ogy csak kisebbségi véleményként , többen méltánytalannak tartottuk, hogy ugyanolyan arányú vagy magasabb arányú járulékfizetés ellenében alacsonyabb nyugdíjat, alacsonyabb megszerzett jogosultságot fognak kapni az emberek. Ezt nem tartottuk méltányosnak, nem tartottuk elfogadhatónak. Egészen konkrétan arra gondolunk, hogy eddig a járulékokkal nem csökkentették azt az alapot, amely alapján kiszámolták a nyugdíjat. Ez egyszerű számtani összeadásban 17 százalék, de ha minden egyéb tényezőt figyelembe veszünk , akkor is 12, egyeseknél 7, másoknál akár 15 százalékkal alacsonyabb induló összeget jelenthet. Ezt a bizottság tagjai méltatlannak találták. Hasonlóan méltatlannak találtuk, a kisebbségi vélemény megfogalmazói azt, hogy a nyugdíját szüneteltetik azoknak, akik korkedvezménnyel mentek el nyugdíjba, amennyiben dolgoznak, és egy bizonyos jövedelem felett keresnek. Azt gondoljuk, hogy ez egy indokolatlan kitétel, bár az előterjesztő álláspontja az volt, hogy a korkedvezményes nyugdíj, pontosabban a kedvezménye s korban történő nyugdíjba vonulás, mert nem ugyanarról beszélünk, az egy lehetőség, ezért ahhoz feltételek köthetők. Tehát az alkotmányossági aggályokra történő rákérdezésre ez volt a magyarázat. Ezzel együtt mi azt gondoljuk, hogy ezt a rendszert, ahogy az államtitkár úr elmondta az expozéjában, maga a törvényalkotó hozta létre, az emberek a józan racionalitásuknak megfelelően hoztak döntést. (18.30) A mi álláspontunk szerint egy kifuttatást kellene ebben a tekintetben alkalmazni, és nem egy ilyen draszti kus lépést, hiszen e szerint terveztek, e szerint dolgoztak és e szerint mentek nyugdíjba. Azt gondoljuk, hogy nem méltányos, ha ez így varázsütésre, egy szóra történik. A legfontosabb álláspont talán, ami megfogalmazódott a konkrét törvényjavaslaton kívül , az az, amit képviselőtársam is említett, hogy a nyugdíjrendszer egy hosszú távú átalakítást igényel, és méltánytalannak tartottuk azt, hogy semmilyen háttérszámítást nem kaptunk erről az átalakításról. Ugyan kértük, de megmondom őszintén, hozzám a mai na pig nem érkezett el semmilyen formában, márpedig viszonylag egyszerűen szerettük volna látni, és ezt, azt gondolom, nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti képviselők is kérték, hogy mekkora jövedelemmel rendelkező ember hány éves korában, hogyan megy nyugdí jba, mennyi szolgálati idővel, mi fog rá várni. Viszonylag egyszerű, kiszámítható táblázatok ezek. Biztos vagyok benne, hogy a minisztériumban elkészítették, méltánytalan, hogy ezt nem kaptuk meg. Méltánytalannak tartjuk azt is, hogy megint nagyon rövid id ő állt rendelkezésre a tárgyalásra. A jelen lévő köztisztviselő elmondta, hogy ez még nem az átfogó nyugdíjreform; ez csak egy tűzoltás - ezt nem ő mondta, ezt én mondom , amely elsősorban költségvetési foltokat próbál betömni. Ugyanakkor szóvá tettük, ho gy alapvetően elvárja minden magyar ember, teljesen mindegy, hogy milyen párt, milyen kormány van, hogy a nyugdíjrendszer stabil legyen, kiszámítható legyen. Amíg ezt nem tudja garantálni a Magyar Országgyűlés - márpedig most rángatják a kormányt , addig nem várhatjuk el, nincs meg az erkölcsi alapunk arra, hogy a nyugdíjjárulék befizetését vasszigorral számon kérjük mindenkitől.