Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 6 (28. szám) - A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Lezsák Sándor): - NYAKÓ ISTVÁN jegyző: - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1222 állítással ellentétes volt. A tartozásállomány döntő hányadát néhány intézmény produkálta, azonban a Kincstár, illetve az önkormányzati biztosok segítségével a problémák feltárásra kerültek. A kormány által támog atott módosító javaslatok némelyikéről szeretnék szólni. Kevesebb mint húsz módosító indítványt nyújtottak be képviselőtársaim, illetve a bizottságok. Az indítványok a zárszámadási törvényjavaslathoz kapcsolódóan jogtechnikai és elszámolási pontosításokat tartalmaznak. Ennek megfelelően támogatjuk azokat a képviselői indítványokat, valamint az önkormányzati és területfejlesztési bizottságnak azt a módosító javaslatát, amelyek az egyes települések önrevízió során feltárt adminisztrációs hiba miatti visszafiz etési kötelezettség alóli mentesítéseket fogalmaznak meg. Támogatjuk továbbá az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságnak azt a javaslatát, amely az egyházi közoktatási intézményt fenntartókat megillető közoktatási kiegészítő támogatás, va lamint az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat megillető szociális kiegészítő támogatás mértékét határozza meg. Végezetül elfogadásra javasoljuk az önkormányzati és területfejlesztési bizottságnak azt a módosító javaslat át, amely az Állami Számvevőszék megállapításaira figyelemmel a számvevőszéki vizsgálat által feltárt visszafizetési kötelezettségekről és pótlólagos támogatásokról rendelkezik. Befejezésül szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék zárszámadási ellenőrz ő munkáját. A megállapításaikat tárgyszerűen és szakszerűen fogalmazták meg, és remélem, ez is hozzá fog járulni ahhoz, hogy a következő években még pontosabb, még hatékonyabb legyen a közpénzek felhasználása. Végezetül kérem az Országgyűlést, hogy a kormá ny által támogatott módosító javaslatokat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, miniszter úr. Felkérem Nyakó István jegyző urat, hogy ismertesse a határozathozatallal kapcsolatos informá ciókat, képviselőtársaimat pedig arra kérem, hogy egy kicsit csendesebben figyeljenek. NYAKÓ ISTVÁN jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az ajánlás 11. pontját előterjesztői visszavonták, így erről nem hatá rozunk. Bejelentem, hogy az előterjesztő az alapajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 13., 14., 15., 16. és 17., továbbá a kiegészítő ajánlás 3., 4., 7. és 8. pontjaiban szereplő javaslatokat támogatja. Ezek közül a Fidesz képviselőcsoportja kül ön szavazást kért a kiegészítő ajánlás 8. pontjáról. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 18., továbbá a kiegészítő ajánlás 9. és 10. pontjait. Most a támogatott módo sító javaslatokról döntünk, a kiegészítő ajánlás 8. pontja kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 316 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a kiegészítő ajánlás 8. pontjáról határozunk. Ebben az önkormányzati bizottság a 7. §t új bekezdésekkel egészíti ki, amelyben a közműfejlesztési támogatások visszafizetéséről rendelkezik. Az előt erjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 196 igen szavazattal, 140 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a továb bi, még szavazható indítványokról határozunk.