Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 31 (27. szám) - A 2006. augusztus 20-i nemzeti ünnepen történt halálos tömegszerencsétlenség okait és felelőseit vizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója:
1143 Tibor és Lázár János, Fideszképviselők, önálló indítványát H/888. sorszámon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/888/2. sorszámon kapták kézhez a képviselők. Megado m a szót Lázár János képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 10 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr. DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója : Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Az időkeretet nem biztos, hogy teljes egészében kimerítve, csak röviden szeretnék szólni arról, hogy Navracsics Tibor képviselőtársammal miért is kezdeményeztük az augusztus 20ai halálos kimenetelű tömegszerencsétlenség kivizsgálását; megtéve itt azt a - azt gondolom, minden országgyűlési képviselőtársam nevében fontos - kötelességemet, hogy az elhunytak hozzátartozóinak még most is részvétünket nyilvánítsuk, illetve együtt érezzünk azzal a közel ötszáz honfitársunkkal, akik a Magyar Köztársaság kormánya, az állam képv iseletében eljáró kormány szervezésében vettek részt egy nemzeti ünnepen. Az elmúlt napok eseményei, illetve az elmúlt 68 hét eseményei messze felülírják a sajtóban, a közgondolkodásban, és itt a parlamentben is azt az eseményt, ami augusztus 20án történ t, és szerintünk példa nélkül álló - Navracsics képviselőtársammal közösen így gondoltuk, ezért javasoltuk a vizsgálóbizottság felállítását - a magyar nemzeti ünnepek történetében. Amikor a nemzet, közös gyökereihez visszanyúlva, 1848 hagyományait felélesz tve, 1867 után rendszeresen szervez ünnepi alkalmakat, teszi ezt 1918 előtt, a két világháború között, de folytatja maga a diktatúra is ezeket az állami ünnepségeket, hagyományokat, megemlékezéseket, akkor igyekszik különös gondot fordítani arra, hogy akik et meghív az állami rendezvényekre, ünnepségekre, azok olyan élményben részesüljenek, ami elsősorban a közösség építésére hat, a nemzet közösségének építésére. Az elmúlt száz év nemzeti ünnepeinek történetében példátlan dolog, hogy egy kormány által szerve zett megemlékezésen öt ember meghal, és ötszáz ember megsebesül. Én azt gondolom, bármilyen gyors is a mai magyar közélet alakulása, bármilyen gyors is a közélet eseményfolyama, meg kell állnunk emellett legalább egy szóra, illetve egy vizsgálóbizottságra, mert azt gondoljuk, hogy amikor a kormány egy ünnepségre hívja a választópolgárokat, a magyar polgárságot a Kárpátmedencéből, akkor kötelessége biztonságot teremteni számunkra. Kötelessége gondoskodni arról, hogy kellő ellátásban, illetve kellő védelembe n részesüljenek, hogy az a program a törvényeknek megfelelően kerüljön lebonyolításra, és ne veszélyeztesse honfitársaink életét, egészségét vagy éppenséggel a biztonságát. Azt gondolom, ez a magánéletből is számos példával illusztrálható. Ebben a felelőss égben nincs különbség magánszemély, gazdasági társaság vagy az állam és a kormány vonatkozásában. Sőt, én azt gondolom, hogy a kormányzat felel ezért az országban. Felel október 23án, felel augusztus 20án, felel március 15én, a nagy nemzeti ünnepek alka lmával. És nem véletlen, hogy az elmúlt 16 esztendőben kormányrendeletek szabályozták annak a miniszternek a felelősségét, tevékenységi körét, aki ezeknek az ünnepségeknek az előkészítésével foglalkozik a kormány tagjaként, nevezetesen: a Miniszterelnöki H ivatalt vezető miniszter. Én azt hiszem, miután minden képviselőtársam pontosan ismeri a körülményeket, nem lehet csupán az időjárás rovására írni mindazt, ami történt. Pontosan tudjuk, hogy egy óriási vihar söpör végig az ország nyugati részén, majd a kel eti részén is, ezzel az augusztus 20ai megemlékezéseket számos helyen veszélybe sodorja. És politikai pártállásától függetlenül, a településéért, a választóiért, a rájuk bízott emberekért nagyon sok, felelősséget vállaló polgármester kollégám például gond oskodott az ünnepség elmaradásáról; gondoskodott arról, hogy az embereket megvédje. Az a nagy kérdés szerintem, könnyen lehet, hogy a következő hetekben, hónapokban ez nem fog óriási publicitást kapni, hogy vajon a magyar kormány ilyen vonatkozásban rendel kezike felelősséggel. Mi azért kezdeményeztük Navracsics Tibor képviselőtársammal a vizsgálóbizottság