Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 31 (27. szám) - Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP):
1060 Azonban örömmel állapítottam meg a vita eddigi menete során, hogy gyakorlatilag minden párt képviselő je, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti hozzászóló, egyetért azzal, hogy valamiképpen szabályozni kell az indokolatlan hozzáférést, az indokolatlan ellátásokat, és erre az ellenzéki képviselőtársaim is egyértelműen a vizitdíjat alkalmasnak és elfogadható nak tartják, ha a szabályaival, a szabályozás módjával nem is értenek minden esetben egyet. Ezen még lehet változtatni. Szeretném továbbá elmondani: szó sincs arról, hogy a prevenciót csökkentenénk, ahogy itt Babák képviselőtársam említette, hiszen a szűrő vizsgálatok esetén továbbra sem kell vizitdíjat fizetni. Szeretném továbbá megcáfolni azt a több képviselő által elmondott, főleg Babák képviselő által állított valótlanságot, hogy ez bármiféle költségvetési szempontú intézkedés lenne. Hiszen a törvény szö vegéből egyértelmű: ez a bevétel az egészségügyi szolgáltatónál, magyarul az orvosoknál marad, a rendelőintézetben marad és a kórházban marad. Ennyivel több forrás áll rendelkezésre az ott dolgozók bérezésére. Ennyivel több pénzzel lehet javítani az egészs égügyi szolgáltatások minőségét. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) És végül, ha a beteg ezt a jelképes összeget kifizeti, joggal érzi majd úgy, hogy az egészségügyi szolgáltatásnak megfizeti többszörösen az árát, és ezért minőséget, tisztességes bánásmódo t várhat el. Még egyszer szeretném elmondani: ezektől az intézkedésektől, igen, azt várjuk, hogy a megalázó és szociálisan igazságtalan hálapénz csökken és majd megszűnik. Minden olyan javaslatot, tisztelt képviselőtársaim az ellenzéki oldalon, örömmel fog adunk és fogadunk be, amelyek ezt a célt szolgálják. (13.20) Nagyon remélem, egyetértenek abban, hogy ennek véget kell vetni. Nagyon remélem, hogy egyetértenek abban, hogy hálapénzzel nem lehet Európában gyógyítani, és nem működhetnek intézmények. Kérem, t egyék meg javaslataikat, amiket a kormány örömmel vizsgál és fogad be, ha azok valóban a hálapénz ellen hatnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Elnézést, egy pillanatra megállnék. Megkérdezem a kollégákat, hogy a hálózat továbbra is bírjae a felszólalások okozta és keltette feszültséget, mert az előbb mintha egy rövid áramkimaradás lett volna. Tehát bátran folytathatjuk a vitát, vagy esetleg valamilyen elnöki figyelmeztetésben kell részesítenem a vitatkozó képvi selőket. Mert azt kell mondanom, hogy példa nélküli, ez még nem fordult elő - ugyan 16 éve vagyok parlamenti képviselő , hogy egy miniszteri felszólalás alatt a biztosíték kiment volna. (Derültség a Fidesz soraiban.) Most ez történt. Bízzunk benne, hogy a vita feltételei továbbra is adottak, legalábbis a kollégák ezt jelzik. No, ennek örülök. Soltész Miklós képviselő urat illeti a szó. Kétperces hozzászólásokra tértünk vissza ismét. SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, Molnár Lajos mi niszter úr gondolata kivágta a biztosítékot; nem is véletlen, hisz ha ön bent lett volna a vezérszónoki felszólalások alatt, és egy ilyen jelentős törvénynél, amit most tárgyalt és tárgyal a Ház, komolyan venné az ellenzéki felszólalókat, akkor nem az álla mtitkár asszonyt küldte volna be, hanem itt végigülte volna az eddigi vitát. Éppen ezért minket ne etessen olyannal, hogy a javaslatainkat majd meghallgatja, és utána be is építi a törvénybe, és a módosítókat elfogadja. Erre nem volt példa az elmúlt négy é vben, és nem volt példa az elmúlt fél évben sem! Nem hiszünk önöknek, mint ahogy egyébként az emberek sem hisznek önöknek, hisz fél órával ezelőtt államtitkár asszony, illetve Hajdu képviselő úr azt mondta, hogy katasztrofális helyzetben van a magyar költs égvetés, ezen belül az egészségügy költségvetése. Most pedig ön azt mondja, hogy nem költségvetési célokat szolgál a vizitdíj, a kórházi díj és egyebek bevezetése.