Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 3 (11. szám) - Dr. Csáky András (MDF) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Hogyan küzd a kormány a munkanélküliség ellen?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
840 szükséges, akkor lehessen még egy irtást, vagy ahogyan a szaknyelv mondja, szúnyoggyérítést végezni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP) : Köszönöm szépen. A miniszterelnök úr távoztában egy kicsit úgy tűnt, mintha elbagatellizálta volna ezt a problémát. Pedig én azt gondolom, hogy ha azt mondjuk, hogy a Balaton a magyar turizmus zászlóshajója, akkor igenis egy nagyon fontos problémáról van szó, és a miniszter asszony felajánlását az érintett önkormányzatok ne vében csak megköszönni lehet. Amennyiben a miniszter asszony él a viszontválasz jogával, azt természetesen tisztelettel meghallgatom, de utána szeretnék átadni emlékeztetőül egy kis tubuskát, amiben szúnyogriasztó van, és természetesen nincsen tele. Ezzel kívánnám jelezni azt, hogy az eddigi intézkedések - hiszen azért kellett, hogy ezt szóba hozzuk - nem voltak elegendőek. Reméljük, hogy a jövőben ez másképp lesz. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A viszontválaszra a m iniszter asszonyt illeti a szó. DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter : Képviselő Úr! Ön kezdte úgy a hozzászólását, az előző két percet, hogy apró, de fontos ügyről van szó. Nem hiszem, hogy a miniszterelnök úr ezt bármilyen mód on bagatellizálni akarta volna. Akik a Balatonnál nyaralnak, azoknak valóban ez egy problémát jelent, és nem minden vendég vagy ott élő bírja egyformán; van, akit kevésbé zavar, és van, akit pedig nagyon zavar a pihenésben. A fölajánlásomat nem kívánom még egyszer megismételni, az előbb elmondtam, de a személyes fölajánlását, amit nekem itt megígért már, ezt a szúnyogirtó kenőcsöt, nagy tisztelettel ott hagynám a képviselő úrnál, mert valamiért a bőröm ezt nem szereti. Én, bár engem szeretnek ezek a vérszív ók, de viszonylag jól bírom, és úgy csapkodom, mint a többiek. A Balatonnál szívesen töltöm az időt a családommal hétvégén; én is megtapasztaltam, hogy este bizony szükség van erre, de azért elviselhető. Ezzel együtt javaslom, hogy a szövetség és a Turizmu s Rt. fogjon össze, és gyérítsük tovább együtt a szúnyogokat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most a szúnyogirtó szer átadásától eltekintünk. Dr. Csáky András (MDF) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Hogyan küzd a kormány a munkanélküliség ellen?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :