Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 19 (5. szám) - „Reform vagy megszorítás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - KARSAI PÉTER (MDF):
74 Összkormányzati szempontokat természetesen a Fidesz is érvényesíteni kívánt. Stumpf István korábbi kancelláriaminiszter úr gyakran hangsúlyozta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a kormányzás zászlóshajója, és megpróbálkozott azzal, hogy a z ágazatok visszaszorításával egyfajta összkormányzati nézőpontot, szempontot érvényesítsen. Azonban ez neki sem, és meg kell jegyezni, utódainak sem igazán sikerült. A mostani szervezeti változtatásoknak ez az egyik alapvető célja. A másik alapvető cél az állam központosított túlhatalmának decentralizálása. Nem véletlen az, hogy nem egyszerűen önkormányzati reformról van szó a választott regionális önkormányzatok létrehozása esetén, hanem átfogó kormányzati, államszervezeti reformról. (18.00) A globalizáci ó kényszeríti ki azt, hogy az unitárius, centralizált állam helyébe olyan államszervezet, olyan államszerkezet lépjen, amely megvalósítja a központi feladatok valóságos decentralizálását. Mit várhatunk a regionális reformtól, melyet sajnos az ellenzéki pol itikai erők most is akadályozni kívánnak? Mindenekelőtt azt várhatjuk ettől a reformtól, hogy Magyarországot nem egy centrumból, hanem hat plusz egy decentrumból kormányozzák. Ez lehetővé teszi azt, hogy jobban tudjunk alkalmazkodni az európai uniós követe lményekhez, nem azért, mert az Unió ilyen berendezkedést előír, hanem azért, mert egyre több uniós ország tér át a regionális államberendezkedésre. Azt is várhatjuk a regionális reformtól, hogy egyfajta területi kiegyenlítődés megy végbe. Az Európai Unióba n 1977 és 1996 között egy felmérés szerint elsősorban azokban az államokban csökkentek a területi különbségek, amelyek áttértek a regionális berendezkedésre, míg az unitárius, egységes államszerkezet esetében inkább a területi különbségek növekedésével tal álkozhatunk. Ha csak ezt az egy szempontot vesszük figyelembe, akkor is világosan látnunk kell, hogy azok szolgálják az önkormányzatiság érdekeit, és azok szolgálják a magyar vidék, sőt a magyar kistelepülések érdekeit is, akik ezt a regionális átalakítást támogatják. Magyarországon, ahol a rendszerváltást követően drasztikusan nőttek a területi különbségek, egy ilyen változtatás már csak emiatt is elengedhetetlennek tűnik. A regionális államreform kapcsán sokan megfogalmazzák azt a kritikát, hogy itt valój ában koncentráció, netán centralizáció zajlik le, és erre utaltak a plenáris ülésen felszólaló ellenzéki képviselőtársaim is. Nem veszik észre, hogy az a hatásköri lista, amely az önkormányzati törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban szerepel, döntő en decentralizációt tartalmaz, hogy tíz nagy funkció esetében nyolc egyértelműen decentralizációt jelent, és kettő is csak részben centralizációt a ma működő megyei szintről. Tisztelt Képviselőtársaim! Szükségesnek tűnik, hogy végigvigyük az államreformot, végigvigyük a decentralizációt, hozzáigazítsuk Magyarország államszerkezetét a XXI. század és a globalizáció követelményeihez. Ne akadályozzák, hanem segítsék ezt a folyamatot! Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Karsai Péter képviselő úrnak, MDF. KARSAI PÉTER (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A megszorítások majdnem elviselhetetlen terheket rónak a személyi jövedelemmel rendelkező rétegekre. Elképesztő dolog, hogy az á llam most a szociális áfa kulcsát emeli 15ről 20 százalékra ahelyett, hogy bevallva tévedését, választási akciójának vagy féléves ünnepi árleszállításnak minősítve a 25 százalékos kulcs 20 százalékra történő csökkentését, visszaállítaná az eredeti állapot ot. A 38 százalékos szjakulcs idei 36