Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 26 (8. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. DÁVID IBOLYA (MDF): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
471 Azzal is egyetértek, hogy bármilyen jó a jogalkotás ezen a területen, nem szabad elfeledkezni arról, hogy ez a jogszabály csak annyit ér, amennyit ebből végrehajtanak. Ezért erősíteni kell a végrehajtás kérdésén, ami azt jelenti, hogy a mai rendszer, amely 2002 óta kialakult, és kötelezővé teszi a korhatáros karika feltüntetését, lehetővé teszi, hogy az ORTT szankc ionáljon, bírságolhasson és tiltást szabhasson ki, ez talán nem teljesen elegendő. Azonban arra is felhívnám a figyelmet, hogy a médiahatóságban ott ülnek a pártok képviselői, tehát van lehetősége a pártoknak a végrehajtásban is befolyást gyakorolni, és ér vényt szerezni annak, hogy a közerkölcs és a közízlés alakítása megfelelő irányban történjen, ne az öncélú erőszak és szexualitás jelentse ezt az irányt. Ugyanakkor mellőzhetetlen annak a kérdésnek a megválaszolása is, hogy pusztán jogalkotási és jogalkalm azási eszközökkel lehete ezen a problémán változtatni, lehete ezt a problémát megoldani. Azt gondolom, hogy a jogalkotás is behatárolt, hiszen alapvető jogok ütközéséről van szó. Képviselő úr természetesen joggal vetette föl azt, hogy a gyermekek fokozot t védelme érdekében szükség van a sajtószabadság bizonyos korlátozására. Ezzel nincs is vita, ebben egyet lehet érteni. De természetesen ez a korlátozás nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy a sajtószabadságot olyan mértékben korlátozzuk, amely ennek már a lényegi magját érinti. Azt a kérdést sem szabad figyelmen kívül hagyni, amit képviselő úr is föltett, hogy bármennyire jó jogalkotás van, bármennyire hatékony ezeknek a jogszabályoknak az érvényesítése, azért alapvetően a szülők felelősségéről sem szaba d megfeledkezni. Semmilyen jogszabály nem képes helyettesíteni a szülői felelősséget, a nevelésnek azt az eszközét, ami a családon belüli szocializáció szempontjából mellőzhetetlennek tekinthető, nem helyettesíthető mással. Azt gondolom, hogy a parlamentbe n itt ülő pártok képviselői mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a médiatörvény módosítása a képviselő úr által jelzett irányoknak is megfeleljen, és rugalmas rendszer alakuljon ki a jogi szabályozás, a végrehajtás és a társadalmi felelősség köz ött. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Dávid Ibolya frakcióvezetőhelyettes asszony, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából: “Demokráciánk védelmében III.” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes asszony. (Folyamatos zaj.) DR. DÁVID IBOLYA (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jú nius 26a az ENSZ döntése alapján kábítószerellenes világnap. (Zaj. - Az elnök csenget.) E kábítószerellenes világnapon az ENSZ Kábítószerellenőrzési Hivatala minden évben javasol a tagállamoknak egy témát erre a mai napra, és így próbálja a tagállamoko n keresztül mozgósítani, figyelmet keltő módon mindenkinek a figyelmét a kábítószer veszélyeire ráirányítani. Nos, az ENSZ az idei évben a kiskorúakra koncentrált, az idei év üzenete: “A kábítószer nem gyerekjáték!” Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a ká bítószer nem gyerekjáték, hozzá szeretném tenni, nem is a politika játékszere… (Zaj. - Az elnök csenget.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Elnézését kérem, frakcióvezetőhelyettes asszony. Képviselőtársaim, kérem önöket, hogy aki a teremben tartózkodik, figyelem mel kísérje frakcióvezetőhelyettes asszony felszólalását. Zavarják a felszólalót.