Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 21 (7. szám) - A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirendi pont előadója:
397 Kedves Miniszter Asszony! N em tudom, hogy mikor mondtam volna én olyat bármikor is, hogy támogatom az önkormányzati választások idejének a megváltoztatását. A TÖOSZ munkájában Visegrád már nagyon régóta nem vesz részt, azóta, mióta látjuk azt, hogy ez egy átpolitizált testület, és m i ebben az átpolitizált testületben nem kívánunk dolgozni, tevékenykedni, úgyhogy mi a munkában nem veszünk részt, észrevételt sem szoktunk fűzni a TÖOSZ javaslataihoz. Úgyhogy az ön állítása nem felel meg a valóságnak. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Dr. Lamperth Mónika Hadházy Sándor felé: Nem tagok? Tagok, csak nem vallják be!) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kedves Képviselőtársaim! Nevet a monitoron nem látok. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Megkérdezem Petrétei József iga zságügyi és rendészeti miniszter urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Petrétei József nemet int.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A vita közben elhangzott bejelentésnek megfelelően a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az általános vita lezárására mai ülésnapunk végén kerül sor. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája EL NÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/236. számon, a z alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/236/1. számon kapták kézhez. Megadom a szót Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Öné a szó, miniszter úr. DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány elkötelezett a lényegesen olcsóbban fenntartható önkormányzati rendszer kialakítása mellett. A kisebb létszámú helyi képviselőtestül etek megteremtéséhez vezető út első lépéseként javasoljuk a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény olyan módosítását, amely már az őszi általános önkormányzati választásokon jelentősen csökkenti a megye i és a fővárosi közgyűlések létszámát. Tisztelt Országgyűlés! A javaslat a Fővárosi Közgyűlés és a megyei közgyűlések létszámcsökkentését nem a jelenlegi létszámok mechanikus csökkentése útján kívánja elérni, hanem az egyes területi egységekben megszerezhe tő mandátumok számát a jelenlegi egyenlőtlenségeket kiküszöbölve arányosítja. (14.40) A konkrét létszámoknak a törvény mellékleteinek módosításával történő meghatározása során a javaslat az adott megye, illetve a főváros választójogosultjainak számát veszi alapul. Ez azért