Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 21 (7. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP):
352 ki javaslatokat, majd ezeket a javaslatokat vagy sikerül törvénytervezet formájában konkretizálni vagy nem, de mire ez megtörténik, addigra általában lejár a kormányzati ciklus. Ezt megtette egyébként az Orbánkormány is, az ő i dejükben is született ilyen kormányhatározat. Ezek a kormányhatározatok szépen váltogatták egymást, mert az új kormány a korábbi koncepcióját félretette, és maga fogalmazta meg a közigazgatásra vonatkozó elképzeléseit. A kormányhatározatok változtak, a köz igazgatás maga nem változott. Természetesen el lehet azon vitatkozni, hogy a megye mit jelentsen ebben a konstrukcióban, hogy maradjon meg a megye, mondjuk, földrajzi, gazdasági egységként, de ne legyen önkormányzat, az önkormányzatiság kerüljön a régióhoz . Lehet azt mondani, hogy a megye történelmi hagyományai ezt indokolttá teszik. Egyet nem lehet: nem lehet azt tenni, hogy a közigazgatási rendszer változatlan lesz az elkövetkező időszakban is, mert szerintem ennek egyre súlyosabb következményei lesznek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét kétperces felszólalásra kerül sor. Megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, Fidesz. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Vártam miniszter úr é s miniszter asszony hozzászólását, csakhogy a legnagyobb probléma ott van, hogy a decentralizálás ebben az országban sajnos nem következett be. Mi történt a régiók kialakítása óta? Az első időszakban ’9798ra datálható a régiók kialakítása. Minden megyébő l minimum három térségi társulás képviseltette magát a régióban, majd ez szép lassan megváltozott (Dr. Lamperth Mónika: Az Orbánkormány, hogy konkrétak legyünk!) , maradt egy, bejött helyette tizennégy minisztérium. Ez évben a választások előtt még hozzára ktunk két törvénnyel két olyan szervezetet, amelyik minden további nélkül döntési joggal képviselteti magát a regionális tanácsban. Tehát létrehoztunk egy óriási nagy szervezetet, maga a decentralizálás nem következett be, a térségi társulások képviselete sokkal alacsonyabb a regionális tanácsokban, sokkal jobban megvalósul a megyei területfejlesztési tanácsokban a térségi társulások képviselete, mint jelen pillanatban a regionális tanácsokban, sokkal erőteljesebben. (Dr. Lamperth Mónika: Ezért kell megvált oztatni!) Miniszter asszony, erről szól a történés! (Dr. Lamperth Mónika: Persze, ezért kell megváltoztatni!) 2003ban Nagy Sándor vezényletével többpárti egyeztetés volt a regionális tanácsok kérdéskörében a területfejlesztési törvény által. Mi történt? A z önök padsoraiban ül a legtöbb megyei közgyűlési elnök, legtöbb megyei közgyűlési tag. És amikor az SZDSZ javaslata az volt, hogy ne legyenek megyei területfejlesztési tanácsok, hanem regionális tanácsok legyenek, akkor az önök padsoraiból voltak a leghan gosabbak abban az ügyben, hogy a régiókat ne erősítsük meg ezen a szinten, tehát ne töröljük el a megyei területfejlesztési tanácsokat. Lehet mutogatni, négy év úgy telt el, hogy tulajdonképpen a térségi társulások szerepköre a regionális tanácsokban csökk ent, és mellette a hatósági szervezetek tevékenysége pedig óriásira duzzadt. Ha spórolni akarunk, akkor ezeket kell kisöpörni elsődlegesen a regionális tanácsból. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Harg itai János képviselő úrnak szintén két percre, KDNP. DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP) :