Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 21 (7. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PAPP JÓZSEF (MSZP):
348 Az előbb elhangzott, Balogh József képviselőtársam említette a regionális feladatoknak a megszervezését. (11.10) Ma már százszázötven önkormányzat közösen szervez feladatokat a hulladékellátás területén, a környezetvédelem területén, az ivóvízellátás terület én. Én azt gondolom, hogy a regionális (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) stratégiát közösen kell kidolgozniuk az érintett megyéknek. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két pe rcre megadom a szót Kovács Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Országgyűlés! Az imént arról hallottunk, hogy a megyék mennyire nem töltik be szerepüket. De miért üresek a megyék? Azért, mert a törvényhozá s tette ilyenné. A törvényhozás 1990ben úgy döntött, főleg a szabad demokraták javaslata alapján, hogy szét kell verni a megyerendszert, mert az a pártállam utóállama, kis önálló köztársaságként, mert ott koncentrálódott az egykori pártállami hatalom. Ezé rt jöttek létre aztán kompromisszum eredményeként a köztársasági megbízotti hivatalok, amelyek egyébként alapvetően államigazgatási funkciót láttak el. Ettől lettek üresek a megyék, és utána nem kaptak vissza funkciókat. Közjogilag erős a megye, hiszen vál asztott funkciójú képviselőik vannak; területszervezésileg, illetve gazdaságilag meg kiüresedett. Végig lehet gondolni egyébként, ha most a szubszidiaritás elvét követjük, hogy mi van közelebb a választópolgárokhoz meg az állampolgárokhoz: a régió vagy a m egye? Ha egy nagy és megerősített megyét ruházunk fel regionális funkciókkal, ugyanazt el tudja látni egyébként, mint a régió, ráadásul van választott testülete is. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van.) Én úgy gondolom, hogy a probléma nem itt van a lapvetően; ha már spórolni akarunk, az állam, illetve a végrehajtó hatalom magán kezdheti, hiszen a minisztériumok presztízsversenyt csináltak egymással szemben, hogy melyik tud több dekoszervet, hogy lefordítsam magyarra: dekoncentrált állami hivatalt, t ehát a minisztérium középszintre lenyújtott csápjait megalapítani. Minden minisztériumban vagy egykettő, de lehet, hogy háromnégy. Ebből aztán, azt gondolom, nem a régió felé kellene először elindulni, hanem a dekoszerveket, amelyek párhuzamosan funkcio nálnak, kellene összevonni, megszüntetni. Ehhez nem kell kétharmados törvény, feles törvénnyel, kormányrendelettel megoldható. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van. - Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén kétperce s időtartamra megadom a szót Papp József képviselő úrnak, MSZP. PAPP JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaink! Sajnos a mai napon még hátralévő néhány törvény rossz sorsa már ebben az alkotmánymódosítási vitakezdésben is előre látható, am it én a magam részéről rendkívül sajnálok. Különösen azért sajnálom, mert ha ellenzéki képviselőtársaimmal, különösen, akik már hosszabb évek óta az önkormányzati rendszerben dolgoznak, ha nem ebben a helyiségben, itt, a parlament üléstermében vagy a bizot tsági