Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 19 (5. szám) - „Reform vagy megszorítás?” címmel politikai vita - NÉMETH ZSOLT jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
20 kiigazítás ne csak egyszeri legyen, hanem tartós, ezért kellenek reformok, és éppen azért, hogy a kiigazítás ne egyszerűen megszorítás legyen, ezért kell a kiigazítást összekapcsolni a fejlesztések és a reformok p olitikájával. (14.00) Az a helyzet történik itt meg, hogy három nagyon fontos momentum összeér. Ezt a pillanatot kellett megvárni, amikor a kiigazításnak a rövid távú kényszere, a reformok egyébként ciklus elején kötelező elkezdése és középtávú lehetősége és a fejlesztési programok messze cikluson túlnyúló, ha úgy tetszik, hosszú távú lehetőségének kezdő pillanata összekapcsolódik. Mert ha nem így történt volna, akkor a kiigazításból szociális elnyomorítás van. Ha nem így történt volna, akkor a kiigazításbó l csak egy pillanatnyi egyensúlyjavítás és megszorítás van. Most pedig egy hosszabb távú új egyensúly teremtése, ráadásul egy igazságosabb ország megteremtése, ráadásul egy fejlődő Magyarország megteremtése. Azért kell a ciklus elején megtenni, ráadásul ös szekapcsolni mindezt a 2007től kezdődő fejlesztési programokkal, mert így a kiigazítás, az egyensúly rövid távú megteremtése, azoknak tartóssá tétele és egy igazságosabb Magyarország megteremtése, a reformok elindítása és egy fejlett Magyarország feltétel einek megteremtése az Új Magyarország program szerint lényegében egy időpillanatban kezdődik. Így a kiigazításból nem megszorítás és a kiigazításból nem egyszeri cselekvés válik. Így ér össze a három elem egymással. Ami a kiigazítást illeti: lehetnee más tartalma ennek a kiigazítási programnak? Ez egy izgalmas vita, gazdaságpolitikai és társadalmi vita. Nagyjából két pártra oszlik a vitatkozók köre. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy nem költségvetési, fiskális alapon kell kezelni a rövid távú kiigazít ást, hanem a gazdaságot dinamizálni kell. Van ilyen állítás, hogy a gazdaságot dinamizálni kell, példának okáért úgy, hogy radikálisan csökkentünk járulékokat. Ez az első nagy vita. Ebben a vitában a kormány azt a következtetést tette a magáévá, hogy eleme zve az elmúlt tíz év történéseit, semmi nem igazolja, hogy helyes lenne az a következtetés, hogy jelentős és radikális járulékcsökkentéssel lehet a magyar gazdaságot dinamizálni. Hadd mondjak egy példát! A magyar gazdaságban a legdinamikusabb foglalkoztatá sbővülés és növekedés 1997ben és ’98ban volt, amikor a járulékok nem csökkentek, stabilak voltak. Utána 1999ben és 2000ben egy nagyjából 5 százalékos járulékcsökkentést még egy mérsékelt foglalkoztatásbővülés kísért, majd 2000től lényegében napjainki g, dacára az összesen 8 százalékpontos, tehát rendkívül jelentős, a legnagyobb ellenzéki párt által 10 százalékosnak ígért járulékcsökkentéshez mérhető nagyságú 8 százalékpontos járulékcsökkenés érdemben az elmúlt hat évben nem okozott munkahelybővülést. A zaz az a tapasztalat Magyarországon - és itt érdemes a számokhoz elmenni , hogy minden bizonnyal nem önmagában a járulékcsökkentésnek van gazdaságdinamizáló és munkahelybővítő hatása, hanem valami másnak. Valami másnak. A munkáltatói járulékterheket össze sségében ’97 óta 13 százalékponttal csökkentettük. Mondom ezt azért, mert időnként a munkáltatók azt mondják, hogy milyen horribilisan magasak ezek a terhek, és elfelejtődött Magyarországon, hogy több mint negyedével, összességében 48ról 35 százalékra csö kkentettük az elmúlt kilenc évben a járulékterheket, és az az igazság, hogy az elmúlt hat évben ez nem járt foglalkoztatásbővüléssel. A fizikai dolgozók foglalkoztatásához tapadó összes járulékteher több mint 50 százalékról lecsökkent 42 százalékra, azaz e gy átlagos fizikai dolgozó foglalkoztatásánál az összes költségből ma már 58 forint a dolgozó zsebében marad. Már messze nem igaz az a szám, hogy csak az egyharmada! S azt kell mondjam, annak ellenére, hogy az elmúlt négy évben volt a legradikálisabb teher csökkenés, 2000től nincsen foglalkoztatásbővülés.
