Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 20 (6. szám) - Pánczél Károly és Pokorni Zoltán (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Tanulni Bécsben?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter:
155 fizetniük a hallgatóknak, ami közel 4 havi nettó átlagkereset összegének felel meg. Nyilvánvaló, hogy egy átlagos keresetű család ezt nem engedheti meg magának. S akkor még nem is szóltunk arról, hogy a diáknak laknia, ennie, közlekednie is kell, meg kell vennie a jegyzeteket. A drágább képzések résztvevői pedig még ennél is többet kényszerülnek fizetni. Egy orvostanhallgató éves költségtérítése több mint 1 millió 100 ezer forint. A legdrágább képzésekben részt vevők pedig akár másfél millió forintot is fizethetnek évente, ami 10, illetve 15 havi nettó átlagkeresetnek felel meg. A helyzet abszurd voltát jól jellemzi, hogy ezek a költségtérítések háromszornégyszer haladják meg az egy évre maximálisan felvehető diákhitel összegét. Tehát csak az tanulhat, aki fizetni tud. Ön, miniszterelnök úr, ingyen tanult. Ám az ön szülei képtelenek lettek volna ezt kifizetni; mint ahogy képte len lesz erre egy átlagos magyar család is. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hogyan cseng egybe a költségtérítés radikális emelése az önök választási ígéreteivel? És ön mit tanácsolna, mondjuk, egy pedagógusházaspárnak, aki két gyermekét szeretné orvosi képzés re beíratni? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Hiller István oktat ási és kulturális miniszter fog válaszolni. Öné a szó, miniszter úr, parancsoljon! DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! A magyar felsőoktatásban önköltséges képzé s nincs; költségtérítéses forma van. Ezért tisztelettel kérem, mint ahogy ön ennek kitűnő és pontos ismerője, hogy kérdésében, interpellációjában is mindenki számára, aki nem olyan hozzáértő a felsőoktatáshoz, mint ön, a “költségtérítéses” kifejezést haszn álja erre a kategóriára, hiszen a magyar felsőoktatásban három részre oszlik a finanszírozás: úgymint a képzési normatíva, a fenntartási normatíva és az úgynevezett tudományos kutatási normatíva. Az előző kettő a képzési költségek háromnegyedét - 75 százal ékát - fedezi olyan megoszlásban, hogy 50 százalék esik a képzési normatívára, 25 százalék pedig a fenntartási normatívára. Az 1993ban elfogadott felsőoktatási törvény tette lehetővé, hogy az intézmények szabad kapacitásuk terhére költségtérítéses, mondju k ki, tandíjas képzést folytassanak. Tény, hogy az elmúlt több mint tíz évben igen népszerűvé vált ez a képzési forma, és pontos, helyes, amit a képviselő úr megjegyez, hogy a hallgatóknak mintegy fele - egészen pontosan 49 százaléka - ebben a formában tan ul. A teljességhez persze az is hozzátartozik, hogy a költségtérítéses képzésben jellemzően esti, illetve levelező szakokon tanulmányaikat folytató hallgatók vesznek részt. A nappali tagozatos hallgatók 85 százaléka államilag finanszírozott formában tanul. A mára szinte iparággá - ezt most nem pejoratív értelemben használom - vált költségtérítéses képzés jelentős problémája, hogy a beszedett költségtérítés nem fedezi a képzés tényleges, közvetlen költségeit. A gyakorlatban a költségtérítéses képzés fix költ ségeinek jelentős részét az intézmények az államilag finanszírozott képzés támogatásából egészítik ki. Az új felsőoktatási törvény ennek a gyakorlatnak kíván véget vetni azzal, hogy előírja az egyes szakokhoz tartozó költségtérítés minimális összegét. Mint hogy úgy az írásban beadott interpellációjában, mint a korábbi érvelésben történt egy összehasonlítás - és ezt biztos sokan hallották és forgatják a fejükben , hogy tudniillik Bécsben
