Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 24 (16. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz):
1402 programmal kellett küzdenie , hogy bizony megírt számtalan programot, ki tudja, hány olyan van ezek közül, amely meg sem jelent, és most már lassan el kellene kezdenie kormányozni. Azóta is hallunk itt a parlament ülésén minden hétfő délután, kora délután egy húszperces hangkonzervet arról, hogyan fogunk élni 150 év múlva, de van egy olyan magyar mondás, amely azt mondja, hogy először mindenki sepregessen a saját háza táján. Vagyis nézzük meg, hogy a miniszterelnök hogyan tud rendet tartani a saját kormányzati szerkezetében. Mélyen egyetértek Kuncze Gáborral abban, amikor azt mondta, hogy nem lehetett igazán javulást elérni azon a területen, am elyet az állam ellenőrzése alatt tart. A kormányzat közepe, a Miniszterelnöki Hivatal és a kormányzati szerkezet talán leginkább ebbe a szférába tartozik. Nézzük meg hát, hogy néz ki! Ugyebár, a választások előtt a miniszterek számának radikális csökkentés éről volt szó. Sikerült elérni, hogy 15ről 12re szorították le a miniszterek számát, amely valóban heroikus erőfeszítés. Mi a hetet céloztuk meg, és még mielőtt a szocialista képviselők azt mondanák, hogy miért nem mutattuk meg… (Dr. Magda Sándor: Meg ke llett volna nyerni a választást!) Igenis, megmutattuk. A Fideszfrakció kabinetrendszere hét kabinet alapján működik, lehetne akár kormányzó erő is, lehetne hét miniszter is. Ezzel szemben van 12, de hogy ne legyen ilyen kevés miniszter, gondoskodtak arról is, hogy öt távozó miniszter kapjon egy szép stallumot. Egészen pontosan, az operatív programok monitoringbizottságának elnöki stallumát kapták meg öten, olyan miniszterek, akiknek már le kellett köszönniük. A 12 miniszter, plusz 5 volt miniszter mellett - akiket, hiszen a tanács mostanában divatba kerül, nyugodtan nevezhetünk bukott miniszterek tanácsának, tehát létezik a Magyar Köztársaság kormánya, a bukott miniszterek tanácsa - még sikerült azt is elintéznie ennek a kormánynak, hogy a közigazgatás lefe jezésével az eddigi helyettes államtitkárokból államtitkárokat csináljanak. Ez természetesen fizetésnövekedéssel is jár, ennek következtében az államtitkárok létszáma is radikálisan nőtt, mellette viszont elveszett a döntéshozatal közigazgatási előkészítés e. Cserében, ha hinni lehet a sajtóhíreknek, mostanában azon gondolkodnak, hogyan lehetne mégiscsak visszacsempészni a közigazgatási szakértelmet. (14.40) De a legszebb, hogy a bizonytalanság a megszűnő, alakuló és átalakuló intézmények környékén van. Az e gyik az Államreform Bizottság, amely Gyurcsány Ferenc egy nyilatkozata alapján tavaly ősszel már kidolgozta azt az egészségügyi reformot, amiről most hallottuk, hogy ha minden igaz, akkor a jövő héten - hogy véletlenül se kerüljön a parlament elé, illetve a parlament ne tudjon róla vitatkozni, a jövő héten - fogja bemutatni a kormány, a második nekifutásra, ha nem csalódom, mert az első alkalmatlan akadályvétel volt. Tehát van egy Államreform Bizottságunk, amely állítólag már tavaly szeptemberre létrejött, majd most megint létrejött, hogy most vezetőt is nevezzenek ki, mert úgy igazi egy bizottság, ha van annak vezetője is, és most kiderült, hogy körülbelül két hét múlva ki fogják egészíteni az egészet. Van egy olyan, már megnevezni sem merem, fejlesztéspoli tikai intézmény, amelynek a nevét sem tudjuk pontosan, mert fejlesztéspolitikai kabinet, annak ellenére, hogy kormányhatározatok rendelkeznek róla, már biztos, hogy nem jön létre, helyette egy fejlesztéspolitikai irányító testület, amelynek talán Bajnai Go rdon a vezetője, de nem biztos, mert mondták már azt is, hogy az uniós forrásokért Veres János fog felelni, aztán azt is mondták, hogy Gyurcsány Ferenc, azt mondták, hogy Bajnai Gordon, ő azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc, most pedig Szilvásy Györgynél tar tunk. Ehhez a tizenkét miniszter valóban kell, hogy a ciklus végéig végigfusson, hogy ki a politikai felelős ezért.