Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 17 (15. szám) - Karsai Péter (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Mekkora adóbevételtől esik el az állam a legális és illegális kínai kereskedelem miatt?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KARSAI PÉTER (MDF):
1329 Köszönöm, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg a miniszterelnök urat. GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök : A parlament valamennyi bizottságának a korábban megszokottakkal egyező módon és a szokásos egyeztetéseket követő en rendelkezésére állok természetesen. Amennyiben ezt bárki kezdeményezni fogja, majd természetesen arra válaszolni fogunk. Ami pedig a megjegyzését illeti: azt kell önnek mondjam, hogy oktalanul és igazságtalanul ön inszinuál, azt az érzést kelti, hogy it t valakik majd el fogják dönteni, hogy ki fog nyerni pályázatokon, ismeretlen politikai szándéktól vezérelve. Ön ebben téved, a kormány arról fog kormányként dönteni, hogy a rendelkezésünkre álló forrásokat milyen célokra, milyen pályázati feltételek melle tt, kiknek a számára nyitjuk meg. És biztos lehet benne, hogy én és a kormány tagjai ebben a döntéshozatalban személyesen nem vesznek részt, nem kívánnak, nem a mi dolgunk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) Karsai Péter (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Mekkora adóbevételtől esik el az állam a legális és illegális kínai kereskedelem miatt?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Az utolsó azonnali kérdésre kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Karsai P éter, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: “Mekkora adóbevételtől esik el az állam a legális és illegális kínai kereskedelem miatt?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. KARSAI PÉTER (MDF) : Köszönöm a szó t. Tisztelt Miniszter Úr! A pénzügyminiszter úrhoz szóló kérdésem az előző, miniszterelnök úrhoz intézett kérdésemhez kapcsolódik. A kínai legális és illegális import, a kínai munkavállalók magyar állam általi, indirekt módon történő segítésének nem az egy etlen káros hozadéka a magyar könnyűipar nehéz helyzetbe kerülése, amely együtt jár a hazai munkahelyek megszűnésével; a magyarországi kínai piacokon és boltokban történő kereskedelem miatt a magyar állam jelentős adóbevételtől esik el. A probléma összetet t, forrásai a következők. Az egyik az úgynevezett alulszámlázási gyakorlat vagy feketeimport. Az Unión belül az áru szabadon áramlik, viszont a vámtarifák és az adók nem egységesek. Ezt okosan kihasználják a Kínából importáló kereskedők, így Kínából előszö r egy kedvezőbb adókörnyezetű országba viszik az árut - ez leginkább talán Szlovákia , aztán alulszámlázzák, azaz a termék valós értékénél jóval kevesebb érték után fizetnek vámot. Ezek után szállítják más országok piacára, így a magyar piacokra is, az al ulszámlázással jelentős csökkentve a vám- és az adóköltségeket. A másik ilyen ok: természetesen, akik már vásároltak életükben kínai piacon vagy boltban, azok tudják, hogy ott nem a számlaadással szoktak leginkább a kereskedők bíbelődni. Az Unió már rég fe lismerte, hogy a kínai árudömpinggel szemben nem az árversenyben tud győzni, hanem más eszközökhöz kell folyamodnia. Ilyenek a mennyiségi és minőségi kvóták, a hatékony fogyasztóvédelem, a szigorú adó- és vámügyi ellenőrzés.