Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 10 (13. szám) - Bejelentés törvényjavaslatok részletes vitájának elhalasztásáról - ELNÖK (dr. Áder János):
1210 ELNÖK (dr. Áder János) : Most pedig soron következik az egyes törvények mentelmi jogra vonat kozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/239. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/239/5. számon kapták kézhez. A törvényjavaslatnak a 4. § (2) bekezdésében a képviselők jogállásáról szóló törvény 5. § (1)(2)(3) bekezdéseihez érkezett mindhárom módosító javaslat. Ezért indítványozom, hogy ezeket az Országgyűlés egy szakaszban tárgyalja meg. Kérem, hogy aki ezzel a javaslattal egyetért, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége a javaslatot elfogadta. Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 13. pontjaira. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Ezúttal sem látok jelentkezőt, és ez nem a moni tor hibája. Mivel felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Az államtitkár úr kíváne válaszolni a korábban elhangzottakra ezúttal? DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Ezúttal is röviden, köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy rendkívül jelentős ennek a törvényjavaslatnak a vitája, szakmai értelemben is biztos, hogy disszertációk tárgya lesz majd ez a kérdés. Őszinte örömmel vettük tudomásul, hogy a mentelmi jog áttekintését valamennyi párt, valamennyi frakci ó indokoltnak tartotta. Komoly vita bontakozott ki a képviselői sérthetetlenség terjedelmét, korlátait érintő rendelkezésekről. Úgy gondolom, egy minősített többségi konszenzus megalapozza a módosítást, és olyan megfogalmazásokat tartunk szükségesnek a tör vény apropóján, amely a mentelmi jog határait egyértelműen a büntető- és szabálysértési eljárások, illetve a személyes szabadság elvonásával járó kényszerintézkedések körében tartja, azaz csak azokat a cselekményeket vonja védelem alá, amelyeket az országg yűlési képviselő munkájával összeférhetőnek, illetve nem akadályozónak tartunk. A gyakorlatban felmerült problémák kiküszöbölése, különösen a visszaélésszerű joggyakorlás elvi lehetőségének kizárása minden országgyűlési képviselő érdeke. Ezért kérek és rem élek együttműködést az elfogadást illetően is. Köszönöm. ELNÖK (dr. Áder János) : A módosító javaslatokról e törvényjavaslat esetében is a következő ülésünkön fogunk határozni. A mai napirendi pontok tárgyalásának a végére értünk, és napirend utáni felszóla lásra sem kerül sor, ezért kérem, egy bejelentést még hallgassanak meg. Bejelentés törvényjavaslatok részletes vitájának elhalasztásáról ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlé s! Bejelentem, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosítását kezdeményező T/291. számú törvényjavaslat, valamint az országgyűlési képviselők jogállásáról