Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. június 8 (3. szám) - „Új Magyarország - szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010” című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz):
99 És akkor valamit a népegészségügyről: egyetértek Molnár Lajos képviselőtársammal, ne aprózzuk el erőforrásainkat sok cél egyidejű teljesítés ére. Az angol vagy a svéd egészségfejlesztési program is azért sikeres, mert néhány kiemelt területre tud összpontosítani. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy az állam senki helyett nem lehet egészséges, pusztán az egészség védelmének és helyreállításának leh etőségét kell megteremtenie, de az egészség megőrzése az egyén felelőssége, akkor ebből az is következik, hogy a politika felelőssége, kötelessége e személyes felelősség kiteljesedését segíteni. Ez is a jövőképünkhöz tartozik, hogy az emberek akkor vállalj ák egészségük érdekében a cselekvést, ha látják, hogy az egészség szempontjai következetesen érvényesülnek a politikai döntéshozatalban; ha látják, hogy tisztább és élhetőbb környezetre ösztönzünk, megköveteljük a biztonságos munkavégzés feltételeit, az is kolai közétkeztetés választékának előnyössé tételét az egészség szempontjából; hogy a közintézmények dohányfüstmentessé válnak; ha érzékelik, hogy a mindennapokban az egészség választása lesz a könnyebb választás. Szerintem erről is kell szólnia a megújuló népegészségügyi programnak, együtt a civil szférával, a vállalkozásokkal, az önkormányzatokkal, valamennyiünk érdekében. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Mikola István képviselő úrnak, Fides zMagyar Polgári Szövetség; őt követi majd Sándor Klára, az SZDSZ részéről. DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Molnár Lajos és Kökény Mihály kollégáimat hallgatván most má r nehezen tudom, hogy mi az egészségügyi program; ittott felpuhult - ugyanez az érzésem volt a bizottsági meghallgatás után is. Éppen ezért én most tartani fogom magam az írásban megjelent programnak, az Új Magyarország című kormányprogramnak a “Reform az egészségügyben” című fejezetében leírtakhoz, és ezekhez fogok néhány megjegyzést fűzni. Be kell vallanom, amikor kezembe vettem a programot, akkor – klasszikust idézek majd – majdnem eluralkodott rajtam a túlmozgás, mert másra számítottam. Arra számította m, hogy egy professzionális, részleteiben kidolgozott programot veszek a kezembe; nem ez történt. Hathét oldalon keresztül döntően általánosságok vannak leírva, a sorok között olvasva viszont nagyon érdekes irányultságok tűnnek ki, amelyekkel kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni. De mielőtt ezt megtenném, szeretném kicsit fájdalmasan felemlíteni, hogy a választási kampányban sokunknak úgy tűnt, hogy van egynéhány közös nevező, ami mentén talán az egészségügynek a régi gondjait oldani lehetne, és egy o lyan programot lehetne kidolgozni, kimunkálni, amelyben valamiféle közmegegyezés is teremthető. Valakik szétzúzták ezt a közmegegyezést, belenyúltak a dologba, a szakmaisággal is ittott súlyos gondok támadtak, ezek a gondok most a felszólalások kapcsán is megnyilvánultak. Az első, amiről beszélni szeretnék: hiányzik az anyagból a “társadalombiztosítás” szó és maga a társadalombiztosítás. Nem szerepel a szó az anyagban, annak ellenére, hogy az alkotmány is megnevezi, és a legújabb felmérések szerint az embe rek 80 százaléka ragaszkodik a nemzeti kockázatvállalásra épülő, a szociális biztonságot nyújtó, szolidaritási nagyrendszerhez. Helyette szerepel biztosítási elven alapuló, társadalmi szolidaritást is érvényesítő, a piacon egymással versengő, több biztosít ó felé kacsingató rendszernek a képe. A program fogalmazói figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy sehol a világon nem alakult ki valódi verseny a kötelező biztosítás rendszerén belül, a közfinanszírozás dominanciája és az alapvető gyógyító szolgáltatáso k meghatározása mellett - biztosítási csomagok. Azt csak remélni merem, hogy az inkább üzleti, mint egészségügyi programként jellemezhető kormányprogram alkotói nem mondanak le a közfelelősség elvének érvényesítéséről, és nem engedik szabadjára a piacot az egészségügyben, mert akkor a harc a biztosítók között a kisebb kockázatú, fiatal, egészséges, gazdag emberekért folyik majd, és nem a hetvenéves érszűkületes cukorbetegért. Ebből pedig a gyógyulás
