Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. június 8 (3. szám) - „Új Magyarország - szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010” című kormányprogram vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SZŰCS LAJOS jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt:
55 Az idén annyival rosszabb a helyzet, mondhatom önöknek, hogy még 8nál is több lenne, ha a kormány mindjárt a hiva talba lépését követően nem hozna olyan lépéseket, amelyek megtétele után nagyjából 8 százalék körül lesz a költségvetés, az államháztartás idei konszolidált és összevont hiánya. Mit mutat ez? Azt mutatja, hogy a költségvetési ciklikusság mélyen kódolt a ma gyar gazdaságipolitikai rendszerben, hogy újra és újra kikényszeríti a mai működés, hogy újra és újra jelentős költségvetési hiánnyal kell megküzdenie az országnak, és azért van ez így, mert az állam reformja a rendszerváltást követően nem történt meg. (9 .50) Azért történik ez mindig meg, mert az állam automatikusan kikényszeríti magának azt, ami a jelenlegi működésben jár. Nem azért kell államreformot csinálni, mert az új szociálliberális kormány vagy annak miniszterelnöke túlm ozgásos (Derültség.) , hanem azért, mert hogyha ezt nem tesszük meg, akkor négy év múlva újra 8 százalék lesz a hiány, meg újra 8 százalék lesz a hiány, meg újra 8 százalék lesz a hiány, a 8 százalékos hiányt pedig természetesen, mint minden négy évben, mos t is hitelből finanszírozzuk. Azaz ha azt akarjuk, hogy végre véget vessünk ennek a rendszerváltás óta tartó folyamatnak, a húzd meg, ereszd meg, a stopgo - ahogy mondják sok esetben Európában - ciklikus folyamatának, akkor mélyen be kell avatkozni az áll am és a nagy állami rendszerek működésébe, akkor a terhet jelentő államból szolgáltató, fejlesztő és beruházó államot kell tenni. Tegnap késő este és ma hajnalban áttanulmányoztam a legnagyobb ellenzéki párt Fehér könyvnek hívott összefoglaló értékelő doku mentumát. Okos hozzájárulás ahhoz, hogy tisztán lássunk, bár ahhoz képest, amit korábban a legnagyobb ellenzéki párt mondott, hogy holnapután pénzügyi válságban lesz az ország, és mondták ezt négy éven keresztül, ez egy egészen mérsékelt elemzés és értelme zés. Kritika és önkritika is egyben ez a könyv. Kritikája a jelenlegi helyzetnek, és ha jól értem, akkor viszont önkritika a tekintetben, hogy jól látszik belőle, hogy ha ez a helyzet, akkor az a választási program, amelyet a legnagyobb ellenzéki párt a le gnagyobb vehemenciával az állami szerepvállalás korábban soha nem látott kiszélesítéseként ajánlott az országnak, akkor az nyilvánvalóan - hogy mondjam? - annak a gazdasági romanticizmusnak a folytatása, amelyet egyébként éppen ő kezdett el 2000ben. (Derü ltség az MSZPs képviselők soraiban.) Nem lehet ezt csinálni! Ezzel együtt a könyvet alapvetően méltányosan értékelőnek gondolom, és egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a diagnózis, ami a könyvben szerepel, nagyobbrészt helyes, a terápiában meg nagy jából az a helyes, amit mi itt mondunk, és nem az, amit a legnagyobb ellenzéki párt ajánlott az országnak, hogy tudniillik akkor további állami költekezéssel fogjuk majd megállítani az egyensúlyromlást. Ez első hallásra nagyon, második hallásra pedig még i nkább rossz programnak tűnik. Hogyan kell ezt megteremteni? Be kell valljam, elsősorban úgy, hogy csökkentjük az állam működési kiadásait, a következő évre - mint egész évre - vetítve ez több száz milliárd forintot fog jelenteni, több száz milliárdot, és n öveljük az állam bevételeit, ez is több száz milliárdot fog jelenteni. A változatlan trendekhez képest, ha nem nyúlnánk hozzá a folyamatokhoz, tehát ahhoz képest a következő évben az állam közel ezermilliárd forinttal kevesebbet fog költeni, azaz ennyivel több mozgásteret fog hagyni. Ez, nem kétséges, jelentős átalakítást igényel. Akkor, amikor azt mondjuk, hogy kevesebbet költünk, akkor gondolunk természetesen az állam hagyományos működési kiadásaira is, de gondolunk olyanokra is, amelyek példának okáért e gy sehova nem vezető politikai csapdaállítás következményeként előállt helyzetből fakadnak Magyarországon, ahol mi az elmúlt négy évben, mint akik semmit nem vesznek észre a világból, egymást is revolverezve azon versengtünk, hogy ki tud nagyobb butaságot mondani, mondjuk, gázáremelés kérdésében. Két számot mondanék összesen: 2002höz képest a nemzetközi piacokon az olaj ára nagyjából megháromszorozódott, 2002ben 25 dollár körül volt, most meghaladja a 70et; eközben Magyarországon a gáz ára 25 százalékkal emelkedett. Hol a különbség? Háromszorosára emelkedő világpiaci árak és összességében csak egynegyedével emelkedő hazai fogyasztói árak. Az
