Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. május 30 (2. szám) - A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
32 Akkor legyen szabad megjegyeznem, hogy ha az az alkotás, amit eddig láttunk a mai napon, akkor ezen bizony még faragni kell ahhoz is, hogy egyáltalán nonfiguratívnak lehessen nevezni (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) , nem beszélve arról, hogy valami formát öltsön a szemünk előtt. Ami az előttünk fekvő törvényjavaslatot illeti, ha lefejtj ük az ellenvéleményekről az egyébként (Babák Mihály közbeszól.) teljesen természetesen megjeleníthető politikai tartalmat, akkor azt kell mondanom, hogy lehet jogos szakmai kritikát felvetni vele szemben, hiszen lehet csinálni így is, meg lehet csinálni úg y is, ahogy eddig volt. (Domokos László: ...ez így van.) Az eddigi rendszer egyébként annyira gyökeredzik a közjogi hagyományainkban, hogy egyenesen Németországból vettük át, ami úgy szól, hogy a politikai államtitkár a minisztert, a minisztériumot helyett esíti, képviseli a parlamentben, gyakorlatilag ezzel ki is merültek a funkciói, a közigazgatási államtitkár pedig felügyeli a minisztérium közigazgatási szakmai munkáját. A miniszter pedig felügyeli, irányítja az egészet, közvetlen utasítást általában a kö zigazgatás részére nem adhat. Valóban, az eredeti elképzelés - énszerintem is nagyon helyesen - az volt, hogy van a közigazgatásnak egy stabilitása, végzi a maga szakmai munkáját, egyébként a politika megrendelése alapján, ha az a politikai megrendelés meg felel a szakma szabályainak, és e tekintetben mindig lojális az aktuális politikához. És amikor egy kormányváltás bekövetkezik, akkor a politikai szint megy, a közigazgatás pedig ott marad, és végzi tovább a munkáját. Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatekin tve az elmúlt 16 évre, azt kell mondanom, egyetértve Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök úrral, hogy a gyakorlatban ez már nem így van. És azt is meg kell jegyeznem, hogy ezt leginkább az Antallkormány tartotta 1990ben. Nagyon sok támadást kapott em iatt belülről egyébként annak idején. A Hornkormány... (A Fidesz padsorai felé:) Hát belülről, mondom, hogy belülről; szóval nem innen, kívülről (A kormánypárti padsorok felé mutat.) , hanem belülről (Az ellenzéki padsorok felé mutat.) , a sajátjaitól nagyo n sok támadást kapott emiatt. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) A Hornkormány a következő időszakban nagyjából még tartotta ezt az elvet, és aztán következett 1998, és ettől kezdve ennek vége lett. (Zaj a Fidesz padsoraiból.) A miniszterelnök id ézte, hogy mi is történt, mondjuk, a '98as helyettes államtitkári állomány és a 2002es között - bizony, szinte teljes egészében kicserélődött. Ezek után meg persze kevésbé lehetett csodálkozni azon, hogy ez a csere aztán 2002ben is folytatódott. Amit it t most leír ez a törvényjavaslat, nem tesz mást, mint a mai gyakorlatot szentesíti, amihez rögtön hozzá kell tennem, hogy a miniszter pedig egyébként akkor jár el helyesen, ha szakállamtitkárokként valóban a szakmájukban megbecsülést és elismerést szerzett államtitkárokat nevez ki, mert ez lesz a garanciája annak, hogy a minisztérium szakmai munkája nem szenved csorbát. Miközben egyébként tükrözi a javaslat azt a mai helyzetet is, hogy abban az esetben, ha kormányváltásra kerül sor, akkor pedig távozik a te ljes állami vezetői szint, tiszta lappal kezd a következő kormány. Ha akarja, egyébként beemelheti a korábbi szakállamtitkárokat a saját apparátusába, ha akarja, akkor pedig cserél közöttük, ugyanakkor viszont egy tiszta, világos helyzetet teremt maga a ja vaslat. Hozzáteszem, hogy én a korábbit is működőképesnek tartottam volna, ha az úgy működött volna, ahogy az eredeti szándékok ezt tükrözték. Hogy mennyire nem úgy volt, gondoljanak vissza azokra a szervezeti megoldásokra, amelyek egyébként törvényben nem voltak benne, amikor a Miniszterelnöki Hivatalon belül tükörreferatúrákat hoztak létre, hogy ezeken keresztül nyúljanak be a minisztériumok működésébe, és ilyen módon próbálják meg a miniszteri szint alatt a politikai akaratot érvényesíteni. (Font Sándor: Kabinetnek hívják!) Ez is lehetett egy megoldás, törvényekben nem volt benne, de lám, az igazgatás, illetve a politika végül megtalálta a maga számára megfelelő fegyvert. Ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, egyébként azt a célt tűzi ki maga elé, h ogy egy világos, hatékony, erős központi kormányzati szervezetet hozzon létre - majd a működés fogja
