Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. június 8 (3. szám) - „Új Magyarország - szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010” című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
159 termelőeszköz, a föld és az ember ott van, és a kettő nem áll össze? Ha valami, nem ez gazdaságpolitikai fel adat? Nem ezért vagyunk mi, hogy politikát csináljunk, egyebek között gazdaságpolitikát? Tehát amikor az ország kormányprogramját halljuk, ilyeneket szerettem volna hallani. Aztán az, hogy ebből mi lesz, érdemese megtermelni ezt a gyümölcsöt. Halljuk egyr emásra, járom magam az országot - mindnyájan járjuk, nyilván - és elmondják nekünk Szabolcsban meg Somogyban, hogy nem szedik föl a szilvát, mert nem érdemes fölszedni, és elrohad a fa alatt. De tetszik tudni, mi történt velem a napokban? Eszem a reggeli zabkásámat, és kibontottam egy kis zacskót, amiben aszalt szilva volt. Honnan van az az aszalt szilva? Importáltuk Csehországból. Úgy röstelltem magam, hogy csuda! (Derültség.) Csehországból importáljuk az aszalt szilvát. Én szeretem a cseheket, jó is az aszalt szilvájuk, de a magyar jobb. Miért nem csináljuk? (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) (19.30) Tisztelt Országgyűlés! Itt válik láthatóvá, hogy nemcsak az agráriumról beszélünk, hanem nyomban beszélünk a külkereskedelemről is. És beszélünk arról is, hogy hogy is van ez, a világkereskedelem. És hogy van az EU... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnök úr, lejárt az időm? ELNÖK (Mandur László) : Le. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Van négy esztendőnk, tisztelt képviselőtársaim, majd folytatjuk. Bocsánatot kérek. (Derültség és taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ezzel a Fidesz képviselőcsoportjának a mára kiszabott ideje el is fogyott. Azért persze még nem kell elmenni, képviselő úr, nyugodtan maradhat. K érem, hallgassák meg nagyobb részt a kormánypárti, azon belül is az MSZPs felszólalók sorát. Felszólalásra következik Wiener György, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót, e lnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszterelnökjelölt Úr! Képviselőtársaim! A kormányprogram egyik meghatározó eleme az államreform. Nem azért van szükség államreformra, mert a magyar társadalom, a magyar gazdaság válságban van. Nem is azért van szükség államr eformra, mert költségvetési kiigazítás következik. Államreformra azért van szükség, mert a magyar államberendezkedés jelenlegi feladatrendszerével, funkcióival, szervezeti felépítésével nem felel meg a XXI. század követelményeinek. Tudja ezt nagyon jól az ellenzék is, hiszen a FideszMagyar Polgári Szövetség elnöke 2005 októberében új államról, új politikáról, új gazdaságról beszélt, bár ennek tartalmát nem fejtette ki, csupán arra utalt, hogy feleannyi képviselőre és sokkal kevesebb köztisztviselőre van sz ükség. A Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége kormányprogramja viszont részletes koncepciót fejt ki az államreformról s annak egyik leglényegesebb eleméről, a regionális választott önkormányzatok létrehozásáról. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim ! A regionális önkormányzatok létrehozása nem megyekérdés. A regionalizmus alapvetően azt jelenti, hogy Magyarország igazodik a globalizálódó világ tendenciáihoz, olyan társadalmi berendezkedést kíván megteremteni, melyben az állam nem centralizáltan, hane m decentralizáltan működik. A választott regionális önkormányzatok feladatainak túlnyomó többsége nem a megyei önkormányzati funkciók átvételéből ered. Itt döntően arról van szó, hogy a kormányzati szervek, a minisztériumok adják át feladat- és hatásköreik egy jelentős részét a majdan létrejövő választott regionális önkormányzatoknak olyan területeken - hogy Hock