Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 6 (285. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
88 életk or felismerhetősége, ami az adott törvényjavaslatnál fontos lenne, nem behatárolható, hiszen lehet egy 45 éves kisportolt alkatú vagy egy 66 éves elesett alkatú személlyel is dolgunk. Meggyőződésem, hogy mindezek a kérdések, amelyeket ez a törvényjavaslat feszeget, a jelenlegi törvényi keretek között is megoldhatók. A bíróságok kellő jogértelmezési, jogalkalmazási keretek között ezekre a kérdésekre is választ tudnak adni, emiatt nem támogatjuk a törvényjavaslat tárgysorozatbavételét. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) (19.00) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz. DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A FideszMagyar Polgári Szövetség támoga tja Répássy Róbert és DeutschFür Tamás képviselő urak előterjesztését. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Ellentétben a most elhangzottakkal, igenis valljuk, hogy fontos célokat tűz ki ez a törvényjavaslat, és egyáltalában nem értünk egyet az imént elhangz ott felszólalásban azzal a megközelítéssel, hogy itt pusztán kampánycélokról van szó. Répássy képviselő úr világosan részletezte azokat a szempontokat, amelyek ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztését indokolták. Ezen túlmenően, képviselő úr figyelmét felhívom, hogy a büntető törvénykönyv már most is tartalmaz olyan szabályokat, ahol például a kiskorú sértetti mivolt büntetőjogi értékelésre kerül, és a kiskorú sérelmére elkövetett cselekmény súlyosabb megítélés alá esik. Ilyen például a nemi erkölcsöt sértő bűncselekmények köre. De hogy mennyire nem kampánytémáról van szó: szeretnék hivatkozni arra, hogy a nemzetközi gyakorlat is fokozott figyelmet fordít a gyermekek, a koruknál, állapotuknál fogva kiszolgáltatott helyzetben lévők védelmére. ENSZdeklar ációra, uniós dokumentumokra is lehet e körben hivatkozni. Végezetül arra szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni, hogy sajnos az újabb hónapok eseményei is azt igazolják, hogy a közbiztonság romlik, olyan súlyos bűncselekmények elkövetésére került s or a közelmúltban, taxisgyilkosságra gondolok, túszejtő terrorcselekményre, lövöldözésekről, akár így is mondhatnám, tűzharcról hallunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) olykor hírt rádióban, televízióban. Úgyhogy mindenképpen in dokolt végiggondolni a büntető jogszabályok szigorításának a kérdését, és ennek a legfontosabb elemét (Az elnök ismét csenget.) tartalmazza ez a törvényjavaslat. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslat tárgysorozatbavételét. (Szórványo s taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megkérdezem Szabó József képviselő urat, hogy ügyrendiben kíváne felszólalni. Téves volt a jelzés. Most megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnake válaszolni. Jelzik, hogy nem. Így a határozathoz atal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszie a DeutschFür Tamás és Répássy Róbert képviselők, Fidesz, által előterjesztett T/19067. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 1 35 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett az előterjesztés tárgysorozatbavételét elutasította.