Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 6 (285. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SZŰCS LAJOS jegyző:
34 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Köszönöm a frakcióvezetőhelyettes úr hozzás zólását, amelyben támogatja a magyar kormány korábban megtett kezdeményezését. A magyar kormány január 24én Brüsszelben hivatalosan is kezdeményezte azt, amiről most itt a frakcióvezetőhelyettes úr beszélt; nevezetesen, a cseh és a litván pénzügyminiszte r kollegámmal hármasban kezdeményeztük azt a lehetőséget megadni az újonnan csatlakozott tíz országnak, amely lehetőséggel élhetnek immáron a tíz ország kormányai is március 31éig. Azaz e három ország kezdeményezésére nyílt meg az úgynevezett magas élőmun kaigényű ágazatok áfakedvezményének kiterjesztése az Európai Unión belül, hiszen 2005. december 31ével véget ért az a kísérlet, ami ebben a kérdésben korábban megvolt. Szerencsére az Európai Unió magyar biztosa, Kovács László ezt a kérdést szintén támoga tta, és ilyen értelemben sikerült olyan megállapodásra jutnunk - utoljára Lengyelország az elmúlt héten adta beleegyezését ehhez a megállapodáshoz , amelynek értelmében immáron mind a 25 egyenrangú európai uniós tagországban lehetőség van március 31éig e me kezdeményezést megtenni. Ugyanakkor szeretném azt is megemlíteni, hogy a kormány mérlegeli annak lehetőségét, hogy az öt témában, amelyből kettőt választhat egyegy ország, melyik az a két téma, amelyeket célszerű Magyarország érdekeit figyelembe véve a továbbiakban választani. Azaz örülök annak, hogy ebben a kérdésben, ha pontos információi voltak az ellenzéknek, akkor támogatták a kormány korábban tett bejelentését, kezdeményezését, és örülök annak, hogy az ellenzék immáron az Európai Unió magyar bizto sáról, Kovács Lászlóról pozitív véleményt is mondott itt, az Országgyűlés színe előtt. Remélem, hogy ezekben a kérdésekben a magyar bejelentést követően (Zaj. - Az elnök csenget.) az Európai Unióval is meg fogunk tudni állapodni a későbbiek során, és ha lé trejött ez a bizonyos megállapodás - hiszen az Európai Bizottság egyetértése szükséges a március 31ei bejelentést követően , akkor Magyarországon immár jogszabályban is lehet majd rögzíteni az ezzel kapcsolatos kitételeket. Azt persze még el kell mondano m, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a bizonyos megnyílt lehetőség jelen pillanatban 2010. december 31éig lehetőség az Európai Unió 25 országa számára, tehát Magyarország számára is erre a periódusra lehet bejelenteni ezt a lehetőséget. Köszönöm támoga tó véleményüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Napirenden kívüli felszólaló k bejelentése: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Most felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy a korábbi házbizottsági megállapodásnak megfelelően ismertesse a további napirenden kívüli felszólalásra jelentkezők sorát. Jegyző úr! SZŰCS LAJOS jegyző : Tisztelt Ország gyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hörcsik Richárd képviselő úr, Fidesz; Balogh József képviselő úr, Fidesz; Kékkői Zoltán József képviselő úr, Fidesz; Mécs Imre képviselő úr, SZDSZ; Simon Miklós képviselő úr, Fidesz; Endre Sándo r képviselő úr, Fidesz; Kiss Attila képviselő úr, Fidesz. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Eörsi Mátyás frakcióvezetőhelyettes úr, SZDSZ; Vidorné Szabó Györgyi frakcióvezetőhelyettes asszony, MSZP; Csáky András frakcióvezetőhel yettes úr, MDF; Mádi László frakcióvezetőhelyettes úr, Fidesz.