Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 6 (285. szám) - Az ülés megnyitása - Képviselői vagyonnyilatkozatok benyújtásáról - Frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ):
31 Azt kell mondjam, képviselő úr, hogy minden felelőssé get ezért a kialakult helyzetért azoknak kell viselniük, akik ezt az alkotmánymódosítást nem szavazták meg. Sajnálattal kell megállapítanom azt, képviselő úr, hogy ön sem szavazta meg Burány Sándor alkotmánymódosító javaslatát, és egyetlen MDFes képviselő sem nyomta meg az igen gombot. A kormány mindenesetre kész arra, hogy támogasson egy olyan alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen még gyermekeinknek és unokáinknak is a múlt sötét árnyaival viaskodni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a korm ánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Fodor Gábor frakcióvezetőhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportjából: “Vallás- és sajtószabadság” címmel. Kérem képviselőtársaimat, hogy ne zavarják az üléstermi beszélgetéssel a felszólalókat. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Ha körbenézünk a világban, most az utóbbi napokban mindenfelé tüntetéseket, erőszakos jeleneteket látunk az úgynevezett Mohamedkarikatúrák miatt. Beleszólhate az állam abba, hogy mit közöl le a sajtó? Nos, ezzel a kérdéssel nekünk, magyarok nak is szembe kell nézni. (14.30) Szeretném leszögezni elöljáróban, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége mindig is az a párt volt, és mindig is az a párt lesz, amely a leghatározottabban kiállt a vallási és lelkiismereti szabadsá g mellett, vagyis amellett, hogy ebben az országban mindenki szabadon gyakorolhassa a vallását, szabadon vallhassa meg hitét, és szabadon beszélhessen arról is, hogyha éppenséggel nincs hite, és úgy gondolja, hogy nem tartozik egyetlenegy valláshoz sem. Ez a szabadság természetesen kell, hogy vonatkozzon a muzulmánokra is Magyarországon, és nekünk büszkéknek kell arra lennünk, hogy Magyarország a vallási türelem országa. Sok minden büszkeségre ad okot ebben az országban a rendszerváltás óta - ez az egyik il yen pont. Magyarországon vallási türelem van, és még hogyha vannak is olyan hullámok, és voltak is az elmúlt években, amikor a vallási és lelkiismereti szabadságot korlátozni akarták, mi a leghatározottabban ellenálltunk ennek; ezután is ellenállni fogunk, és mindenkit meg fogunk védeni azért, hogy szabadon gyakorolhassa hitét, meggyőződését. Azt gondolom, hogy sokan így gondolkodunk erről. Másfelől azonban látnunk kell, hogy sokszor ezzel a meggyőződéssel a sajtószabadság bizony szembekerül, hiszen emlékez zünk arra, hogy itt, e Ház falai között állt fel Torgyán József annak idején, és követelte az Új Hölgyfutár nevű lap betiltását, mondván, hogy a magyar állam ereklyéire, szimbólumaira, a magyar koronára vonatkozóan olyan ábrázolást tartalmaz, amely illetle n. Ugyancsak ebben a Házban komoly vita volt annak idején Hermann Nitsch kiállításáról, ahol sok keresztény ember sérelmezte, hogy az a szimbólumrendszer, amit a művész használt, sérti őket. Bizony, tisztelt képviselőtársaim, látnunk kell azt, hogy sokszor a szabad véleménynyilvánítás és véleményünk szabad kifejezése másokat sért, és ez így van a demokráciákban. Van, amikor ezt nem lehet elkerülni, és van, amikor el lehet kerülni. El kell kerülni akkor, hogyha nem tudjuk kikerülni a véleményközlést - ilyen az utca terepe, ilyen az iskolai tankönyvek esete, ilyen a közszolgálati médiumok ügye. De azt, hogy egy sajtótermék, egy magánkézben lévő újság, egy rádió, egy televízió mit közöl le, abba senki nem szólhat bele. És meg kell hogy mondjam, hogy demokrácián k és szabadságunk fundamentuma az, hogy ha valaki nem szólhat bele, akkor