Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 6 (285. szám) - A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsösültetvény-méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LEZSÁK SÁNDOR (független):
156 egészében vagy nagy részben piaci értékesítésre szánják.” Tehát csak ebben az esetben írj a elő az irányelv. A jelen törvényjavaslat pedig egy másik formában írja elő: “amelyben a sor- és tőtávolság meghatározása az adott gyümölcsfajra, fajtára az alkalmazott alany és koronaforma figyelembevételével történt.” Tehát az irányelv nem erre írja el ő. Mi meghatároztunk egy másik előírást, hogy ha netán az ültetvénytelepítésnél nem vettük elő vagy nem tartottuk be ezeket az előírásokat, akkor jelen törvény értelmében nem kell az összeírásban részt venniük azoknak a gazdálkodóknak, akiknek nem a törvén ynek megfelelően történt a gyümölcstelepítése. Amint már az általános vita során is elmondtam, ezen kívül érdemes lett volna egy új törvényt megalkotni, és az 1970. évi 36. népköztársasági törvényerejű rendeletet elfelejteni, amiben természetesen egyúttal a jelenlegi is szerepelhetett volna, de olyan formában, hogy az teljes mértékben megfeleljen az EUs irányelveknek. Az elmondottak alapján kérem módosító javaslatom támogatását. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világ osi Gábor) : Kétperces hozzászólás következik. Megadom a szót Lengyel Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. (23.30) LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nagyon fontos dolognak tartom az előbb elhangzott javaslat me gerősítését. Az elkövetkező időszakban félreértésekre adhat okot akkor, ha más a megfogalmazás a korábbi jogszabályok és a most előttünk fekvő javaslat között. Érdemes ezt a lényegi kérdést alaposan fontolóra venni, és kérek mindenkit, hogy a Kékkői képvis elő úr által beadott módosítót támogassák. Higgyék el, hogy mindannyiunk élete egyszerűbbé válik az elkövetkezendő esztendőkben, és nagyon sok félreértést kerülhetünk el vele. Tudom, hogy ellenzéki oldalról nehéz ilyen módosító javaslatot elfogadni, de hig gyék el, hogy nagyon lényeges lenne, és a gyümölccsel foglalkozók számára nagy könnyebbséget jelentene az egyértelmű megfogalmazás. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ötperces felszólalásra megadom a szót Lezsák Sándor k épviselő úrnak, független. LEZSÁK SÁNDOR (független) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr, egy ellentmondásra szeretném felhívni szíves figyelmét. A törvénytervezetben az szerepel, hogy kizárólag statisztikai célra használható fel az eg yedi adatok gyűjtése. Kizárólag! Az indoklásból pedig egyértelműen kiderül, hogy a gyümölcsösökre vonatkozó agrártámogatás az összeírás eredményein nyugodna. Az általános vitában is beszéltem arról, hogy én nem helytelenítem a statisztikai összeírás összes ített eredményeinek és az állami támogatás nagyságának az összekapcsolását, de csak akkor lenne konzekvens önmagához az állam, ha a statisztikai cél mellett a támogatási célt bevenné a törvénybe, vagy akkor lenne következetes, ha bevallaná, hogy hamis indo kok alapján változtatta meg az egyházi finanszírozás 2002 előtt érvényes módját, mert mint ismeretes, a 2001. évi népszámlálás anonim és nem egyedi adatain alapult a 2002 előtti egyházi támogatás, és a szocialistaszabad demokrata kormány megváltoztatta ez t az egyetlen népességarányos, elfogadható támogatást arra hivatkozva, hogy nem közölték az összeírás idején, hogy az eredményekhez támogatásmegállapítás is kötődne. Egy nagyon egyszerű módosító indítványt nyújtottam be annak érdekében, hogy az állami támo gatások és a statisztikai összeírások eredménye között ne önkényes kapcsolat legyen a jövőben, hanem kiszámítható. Úgy látom, az előterjesztő nem támogatta, a bizottságok nem támogatták ezt, mégis arra kérem az államtitkár urat, hogy próbálják feloldani ez t az ellentmondást.