Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2005. december 19 (282. szám) - Karsai Péter (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Titokban folyik a pénz a gazdákhoz?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - KARSAI PÉTER (MDF):
61 gazdák helyzetéről. Teljes egészében egyetértek azzal, hogy a fogadatlan prókátorok, akik sajnálják tőlünk még azt is, amit meg sem kapunk, igazán nem segítenek a magyar vidéknek, és nem segítenek a magyar gazdálkodóknak sem. Azo nban abban a “vagy érkező, vagy nem” kérdésben azért szeretném megnyugtatni, hiszen ezen a héten elkezdtünk kifizetni minden megmaradt európai uniós támogatást, amelyek a helyes környezetgazdálkodásra, az erdőtelepítésre, a tejkvótára vonatkoznak, hiszen a z utolsó 22 milliárdos uniós rész is szerdán megérkezett. Szerda reggel fogom egy indítógombbal elindítani a SAPS területalapú támogatások kifizetését, közel 90 milliárd forint érkezik a karácsonyi ünnepek és az újév elérése előtt a magyar gazdálkodókhoz, és januárban megindítjuk a topup támogatások kifizetését is. Tehát azon a részén, hogy “vagy érkezik, vagy nem”, hála istennek túl vagyunk. Azonban teljes egészében igaza van abban, hogy fölösleges ez a titkolózás, ami az alanyi jogon járó támogatásoknál jelen pillanatban létezik, mert a pályázat útján megvalósítandó támogatásokat nyilvánosságra lehet hozni. Ezeket mi az MVH honlapján, a www.mvh.gov.hu ponton gyakorlatilag mindig megjelentetjük, és ezek ott olvashatók. Azonban a támogatási kérelem, az alan yi jogon járó támogatások esetében viszont nem tehetjük ezt meg, a személyes adatokról, az adózásról, az államháztartásról szóló törvények szerint kell eljárnunk, és itt csak akkor tehetnénk meg, az érintettek hozzájárulásával hozhatjuk az adatokat nyilván osságra. Ez egy teljesen fölösleges titkolózás, és ha lesz ilyen módosító indítványa önnek vagy a képviselőcsoportjának, hogy változtassunk ezen a helyzeten, én ezt jó szívvel meg fogom szavazni, mert igaza van önnek abban, hogy a nyilvánosságra nem hozott adatok hoznak susmusos és valamilyen megegyezett támogatási lehetőségekre célzásokat, és valószínűleg korrupciós sejtelmeket is ezen támogatások mögött. Tehát teljes egészében úgy gondolom, hogy tisztába kell tennünk ezt a kérdést, és ha lesz a törvénnyel kapcsolatosan egy ilyen módosító indítvány, azt én jó szívvel meg fogom szavazni. A jelenleg működő támogatások közül tehát az agrár- és a vidékfejlesztési operatív program az, amit mindig nyilvánosságra hozunk. Ilyen például a helyes környezetvédelmi gaz dálkodásról szóló, és minden olyan, ahol a bizottság dönt, és pályázatos úton lehet és kell elbírálni a pályázatokat. Úgy gondolom, hogy teljesen jogos, amit ön feszeget. Egy kicsit ezen úgy tudunk javítani, hogy az agrárgazdaságról szóló éves jelentésben azért kikövethetők ágazati szinten, amit ön keres, hogy a kisgazdaságok, közepes gazdaságok, nagygazdaságok milyen mértékű támogatásokat kapnak, de a személy szerinti azonosítást természetesen nem tudjuk elvégezni. Rossz ez a módszer azért is, mert néhány személyt azért a titoktartás ellenére kiszednek, kispéciznek, és a parlament és az ország nyilvánossága előtt meghurcolnak, mások pedig hátratett kézzel nézik ezt a helyzetet, akik ugyanúgy érintettek ebben a kérdésben. Tehát egyetlen mód van, a törvény mó dosítása, és a magam részéről teljes egészében támogatom ezt a kérését. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. KARSAI PÉTER (MDF) : Tisztelt Miniszter Úr! Örülök anna k, hogy ön is úgy látja, hogy ez a probléma valós és élő, és ebben a megoldást bizony minél hamarabb meg kell találni. De tekintettel arra, hogy önök vannak kormányon, ezt a törvényi kezdeményezést elsősorban is önöknek kell kezdeményezni. Amikor itt lesz az asztalunkon, akkor az ön válaszát szívesen el fogom fogadni. Megvárom, amíg a törvény ideérkezik, és akkor az igen gombbal fogok szavazni, addig pedig kérem, lássa be, hogy nem fogadhatom el ezt a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok pad soraiban.)