Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 31 (284. szám) - Egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz):
398 adóbevallását. Önök pedig egy évet csúsztak már, most benyújtják az új törvényjavaslatot, és semmi következménye nincs a dolognak. Semmi olyasmi nincs, amivel a kormányt szankcionálni lehetne. Nem tudu nk egyetérteni Béki Gabriellával, aki összemossa az elmúlt hétnyolc évet, hiszen a polgári kormány alatt időarányosan igenis teljesültek azok a feladatok, amelyeket el kellett végezni. Önök azonban az elmúlt négy évben sajnos elcsúsztak, és ezt előbb be k ellett volna ismerni. El kellett volna ismerni, hogy a költségvetés nem biztosított annyi pénzt erre a soksok feladatra, amennyiből azokat meg tudták volna oldani. Ha a mai helyzetet elemezzük, akkor megint csak érdekes, illetve megdöbbentő statisztikákat látunk. A minisztériumok és szervezeteik akadálymentesítése 32 százalékban van elvégezve - írja a háttéranyag, tehát nem 60 százalékban, mint ahogy azt Kapás Zsolt képviselőtársunk mondta , és 100 százalékig kell elvégezni 2010. december 31ig. Az rendbe n is van, ha végre tényleg kitűznek új célokat. Az a kérdés, hogy ha az új feladatokat is figyelembe vesszük, amelyeket mellétettek - például hogy az akadálymentesítésnél már nemcsak kimondottan a kerekesszékesekre kell gondolni egyegy épületen belül, han em a gyengén látókra, a vakokra, a siketekre, a nagyothallókra is , akkor ez a 30 százalék jóval lejjebb csúszik, és még ennyi sincs elvégezve. Ha az önkormányzati területre tévedünk át, és megnézzük, hogy a helyben éléskor mi a legfontosabb az embereknek , azt látjuk, hogy sokszor az ügyfélszolgálati irodák vagy azok a hatósági ügyintézési helyszínek, amelyeket az önkormányzatok kijelölnek. Nagyon nagy bajnak tartom azt, hogy a minisztériumokra sokkal több pénzt adnak, és a minisztériumoknál mindig meg is van pénz - persze erre is szükség van , de oda, ahol az emberek többségének az élete zajlik, az önkormányzatokra nem adunk pénzt. Az önkormányzatok csak pályázhatnak, és láttuk az elmúlt két évben a pályázatok kudarcát, hogy az önkormányzatok nagyon nagy része szívesen részt vett volna a pályázatokon, szívesen beadták volna, de vagy különböző adminisztratív okok, vagy pedig pénzhiány miatt elutasították őket. Az önkormányzatok nem tudják teljesíteni ezeket a feladatokat, és ha a kormányzat nem segíti őket, nagyon nagy hibát követ el. Harmadrészt a most megépült, illetve felújított, felújítandó épületekről, területekről is szó van. Hadd említsem meg például a Kossuth téri metróállomás felújítását. Nézzék meg, képviselőtársaim, a Kossuth téren akadálymentesen le lehet jutni a metróhoz? Nem lehet. A Blaha Lujza téren ki lehet jönni az aluljáróból vagy át lehet menni egyik oldalról a másikra? Vagy az Astoriánál? Nem lehet. Tehát nemcsak arra kell nagy figyelmet fordítani, hogy a jövőben a tervezés során mit kell tenni, hanem a hatályos törvényeket is be kellene tartani az új épületek építésénél csakúgy, mint a régiek felújításánál. Mikor teremthetünk esélyt? Véleményem szerint esélyt akkor teremthetünk, ha a fogyatékos embereknek mind a munkahelye, mind az otthon a, mind pedig a megélhetése biztosítva van. Ha a fogyatékos emberek munkahelye elvész - mint ahogy történt ez legutóbb Tolna megyében vagy történt 67 ezer fogyatékos emberrel az elmúlt évben csak azért, mert megszorítások történtek az ő foglalkoztatásukba n , akkor esélyük sincs az életre; azt nem mondanám, hogy az életben maradásra, de egy normális emberi életre már messze nincs esélyük. Ugyanígy, ha csökkennek az otthonteremtési támogatások, az őket hatványozottan érinti. Vagy ha azok az árak, amelyek a legjobban érintik az embereket - mint például a közüzemi díjak vagy az utazási költségek , olyan mértékben emelkednek, mint ahogy emelkednek, az őket halmozottan súlyosan érinti. Még egy rövid gondolat, amit talán majd Salamon László képviselő úr fog befe jezni: önök újabb tanácsadó testületet hoznak létre. Teljesen egyetértek Béki Gabriella képviselőtársammal abban, hogy nem a tanácsadó testületek számát kell növelni - hisz az utóbbi hetekben csak ilyenekről nyújtottak be önök, kormánypárti képviselőtársai m, javaslatokat , hanem más módon kell a törvényt elfogadtatni, betartatni és végrehajtatni az emberekkel. Köszönöm szépen a figyelmüket. Összefoglalva: a kormány sem követhet el mulasztásos törvénysértést, mert akkor hogyan kérik szá mon az emberektől a törvények és más időpontok betartását.