Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 31 (284. szám) - A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
321 terjesszük ki az egész államiga zgatásra, és mire a fiatalok felnőnek, és ők fogják az állam ügyeit intézni, nekik már egy jobb magyar államigazgatás fog a rendelkezésükre állni. Én ezt szeretném. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Józsa István is két percre kért szót. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Meglepve hallom ezt az érzékeny reagálást az ellenzék részéről, különösen ami a közbekiabálást is illeti, mert úgy gondolom, hogy a kiemelt beruh ázások gyorsítása közügy. Erre volt példa az előző ciklusban is pluszmínusz értelemben, és ha ez sok embert érint, akkor érdemes törvényi támogatást adni mellé. Egy kiemelt beruházást többféle módon lehet támogatni. Lehet így, jogállami keretek között, ho gy törvényi támogatást adunk mellé, és természetesen lehet úgy, ahogy az előző kormány a Fidesz idejében megpróbálta, hogy belenyúl kézzel egykét dologba, kiemeli a hajánál fogva, vagy lenyomja a víz alá, mint a 4es metró ügyét. Erről, azt hiszem, a karz aton ülő Gy. Németh Erzsébet képviselőtársam regényeket tudna mesélni, hogy milyen hányattatott sorsa volt, és én magam is megéltem mint XI. kerületi képviselő, hogy mennyire hiányzik az ott élőknek ez a beruházás. Tehá t azzal, hogy erre mi most törvényt kívánunk hozni, azt hiszem, a választási logikát követve érzékeny pontra kerültünk, mert ezt a Fidesz nem tudta megoldani. Mi legalább törvényi kísérletet teszünk rá, hogy rendezett keretek között folyjon, ne lépjünk ki az Európai Unió eljárásrendjéből, ugyanakkor a lakossági érdeket, a versenyképességi érdeket el tudjuk érni. Én híve vagyok a szakmai vitáknak, de e mögött a nagyfokú ellenzés mögött most úgy érzem, hogy nem szakmai megfontolás, hanem politikai gondolkodás húzódik. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Valóban sokan vannak a képviselők, hiszen a karzatra is jut belőlük. Józsa István leült, pedig ő következik az írásban előre jelentkezettek sorában. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Amí g nincs a nevem a táblán, addig kénytelen vagyok helyet foglalni, mert nem tudom, hogy ki az, aki szólásra következik, noha arról természetesen van tudomásom, hogy jelentkeztem, mert én magam nyomtam meg ezt a gombot. Ha visszatekintünk Magyarország elmúlt 1015 évére a nagyberuházások területén, azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy számos esetben fordult elő, hogy valamely rendkívül fontos, nagy volumenű, az ország fejlődése szempontjából lényeges beruházás vagy nem valósult meg, vagy csak a tervezettnél lén yegesen később tudott elkezdődni. Ezek között a 4es metrót már említettem, de hasonlóképpen a választókörzetemet is érinti az M0s továbbépítése, amire ugyan hoztunk törvényt - a gyorsforgalmi úthálózatok építésének gyorsítására vonatkozó törvényt , de h a az európai uniós alapokra, a strukturális és a kohéziós alapból történő finanszírozásra gondolunk, akkor, úgy gondolom, helyénvaló a kiterjesztés a kiemelt beruházások gyorsítására a jelen törvényelőterjesztés keretében. A beruházások megvalósításának l assúsága, csúszása vagy elmaradása több okra is visszavezethető. Itt meg kell említeni a beruházáshoz fűződő beruházói érdek elmúlását. Sajnos, olyan hosszú lehet egyegy engedélyezési folyamat, hogy a világban folyó verseny azt is eredményezheti, hogy elm úlik az a beruházói érdek. Szükséges szólni a bonyolult engedélyezési szabályrendszerről is, amelyet itt a Magyar Országgyűlés alkotott meg, és a magyar közigazgatás hozott létre annak érdekében, hogy valamennyi beruházás megfeleljen a kor környezetvédelmi , pénzügyi, biztonsági, szakmai követelményeinek, nem utolsósorban az európai jogharmonizációval összhangban. Ugyanakkor azt is el kell mondani,