Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 31 (284. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - MESTERHÁZY ATTILA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár:
305 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ugyanitt, ugyanebben a teremben egy na ppal ezelőtt Magyarország miniszterelnöke a következő kijelentést tette: Magyarország akkor erős, ha minden polgára dolgozhat. Kedves képviselőtársaim, sokszor szoktak újságírók, a politika eseményeire figyelők abban a logikában értékelni, hogy ha a kormán y egy tagja, a miniszterelnök egy ilyen állítást megfogalmaz, akkor szinte nyilvánvaló, hogy ezekkel a gondolatokkal, megközelítésekkel, megfontolásokkal az ellenzéki politikai pártok, az ellenzéki politikai erők vitatkoznak. Nincs ez így, tisztelt hölgyei m és uraim, a FideszMagyar Polgári Szövetség mélyen egyetért azzal a gondolattal, hogy Magyarország akkor erős, ha minden polgára dolgozhat. Ugyanakkor, ha elfogadjuk - márpedig elfogadjuk - ezt a megközelítést, ezt a gondolkodásmódot, ezt a logikát, akko r ebből az állításból egyértelműen az is következik, hogy ha egy országban nő azok száma, akik nem tudnak dolgozni, bár szeretnének, ha egy országban nő azok száma, akik munkanélküliek, akkor az az ország gyengébb. Tisztelt hölgyeim és uraim, a MedgyessyG yurcsánykormány négyesztendős tevékenysége következtében Magyarország gyengébb lett, mert 2002höz képest sokkal több olyan magyar polgár van, aki bár szeretne dolgozni, de nem tud. A MedgyessyGyurcsánykormány tevékenysége következtében Magyarország, a Magyar Köztársaság, a köztársaság gyengült az elmúlt négy esztendőben. 1998 és 2002 között Magyarország erősebb ország lett. 1998ban Magyarországon a munkanélküliség mértéke meghaladta a 9 százalékot, a statisztikai hivatal akkori felmérése szerint 9,1 sz ázalék volt. Négy esztendővel később ez az arány 5,7 százalékra csökkent. 1998 és 2002 között Magyarország erősödött, mert 1998 és 2002 között több magyar polgár tudott dolgozni. Csökkent azok száma abban a négy esztendőben, akik ugyan szerettek volna, de nem tudtak dolgozni. Ez a folyamat azonban 2002ben megváltozott, épp az ellenkezőjére fordult. 2002höz képest mára, 2006 elejére a munkanélküliség mértéke már meghaladja a 7 százalékot, a legfrissebb felmérések szerint 7,3 százalékos Magyarországon a mun kanélküliség. Az elmúlt négy esztendőben Magyarország gyengült, Magyarország gyengébb lett, mert kevesebb ember az, aki munkával, munkajövedelemmel tudja saját magát és a családját eltartani. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egyetlenegy gondolat erejéig azonban álljunk meg itt egy pillanatra, mert ezek persze - ha 19982002t nézzük - kedvezőbb folyamatokat mutató, de mégis rideg számok, ha a 2002 és 2006 közötti négy esztendőt nézzük, akkor szomorú, kedvezőtlen folyamatot mutató, de továbbra is rideg számok. A számok mögött azonban húsvér emberek vannak, azok a magyar honfitársaink, akik bár szeretnének dolgozni, de nem tudnak, vagy akiknek volt munkájuk négyöthat esztendővel ezelőtt, de az elmúlt négy évben azt elvesztették. Ezek az emberek bizony másodrendű állampolgárnak érzik magukat, a mindennapjaikban tapasztalják azt meg, hogy milyen kiszolgáltatottnak lenni. A mindennapjaikban tapasztalják meg azt, hogy milyen elveszteni a hétköznapok biztonságát. Erről van szó. Ez a húsvér emberek hétköznapja. Ezt a problémát kell megoldani, nem egyszerűen a számokon kell változtatni, hanem ma több mint 700 ezer honfitársunknak azt a problémáját kell közös erővel megoldanunk, hogy ha akarnak dolgozni, akkor dolgozhassanak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezé rt van szükség alapvető változásra, alapvető változásra annak érdekében, hogy Magyarország újra erős legyen, Magyarország pedig csak akkor tud erős lenni, ha minden polgára dolgozhat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. Megadom a szót Mesterházy Attila államtitkár úrnak. MESTERHÁZY ATTILA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár :