Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 31 (284. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
300 nyugdíj kifizetését is. Ez 170 milliárdos mínuszt jelentene a nyugdíjaskasszának - 170 milliárdosat! (Dr. Kosztolányi Dénes: Ez nem igaz.) Ahogy elmondta a képviselő úr, igen, össze lehet hasonlítani az orbáni négy évet, és össze le het hasonlítani a szociálliberális kormány négy évét. Büszkék vagyunk. Büszkék vagyunk a méltányossági nyugdíj bevezetésére, mert több mint félmillió ember sorsán segített. Büszkék vagyunk, hogy azt a 19 ezer forintot pótolni tudtuk az időstársadalomnak, a melyet az Orbánkormány elvett tőlük. Több mint 50 milliárd forinttal rövidítette meg a nyugdíjastársadalmat az Orbánkormány. (9.10) Igen, büszke vagyok arra is, hogy az Idősügyi Tanáccsal egyetértésben elfogadtuk azt a 8 lépésről szóló programot, amely választ ad a nyugdíjrendszeren belüli feszültségekre. Azokra a problémákra, amelyeket a nyugdíjastársadalom megfogalmazott, nem válasz az, hogy mindenkinek egységesen adjunk még egy hónappal több nyugdíjat. Arra nem válasz, hogy a házastársa özvegyi nyugd íjából élő kapjon majd egy hónappal többet, mondjuk, januárban - és akkor mi lesz februárban, márciusban, áprilisban, májusban és még sorolhatnám? Nem válasz az értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatására - 680 ezer embert érint az az intézkedés, amelyet meg fogalmaztunk, egyetértésben az Idősügyi Tanácssal ; és nem válasz az úgynevezett rossz évben nyugdíjba menteknek, a nyugdíjmegállapítással rosszul járó nyugdíjasoknak az, hogy kapnak esetleg egy hónappal többet. Az a 760 ezer ember, aki pontosan tudja, h ogy 1991. január 1je és 1996. december 31e között a jogszabályi változások miatt ő rosszul járt a nyugdíj kiszámításánál! És nem válasz a rokkantnyugdíjak kezelésére, ez 540 ezer embert érint. Kedves Képviselőtársaim! Az Országos Idősügyi Taná cs egy felelős testület. Bölcsebb emberek ülnek ott, mint sokan a parlamentben, de ez nem egy olyan nagy dolog persze. Ők azt mondták, hogy ők pontosan tudják, hogy nem lehet egy varázsütésre minden problémát megoldani, ezért menjünk lépésről lépésre. Így született meg az özvegyi nyugdíjak emelése, így született meg az értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatásának programja, és így született meg a rossz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) évben megállapított nyugdíjak korrekciója. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ugyancsak napirend előtt felszólalásra jelentkezett Pettkó András frakcióvezetőhelyettes úr, MDF, “A civilek napja” címmel. Öné a szó. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tiszt elt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Február 1je a civilek napja Magyarországon. Ez jó apropó a társadalmi sokszínűséget reprezentáló nonprofit szervezetek helyzetének értékelésére, rövid számvetésre. Az országban, amikor a polgárosodás termékeny útjá ra lépett, a kiegyezést követő években a civil szervezetek sokasága jött létre. A legkisebb magyar városban is közel 3 tucat szervezet alakult és működött. A lendületet a trianoni trauma sem tudta megtörni. 1932ben annyi civil szervezet volt az országban - körülbelül 14 ezer , mint a rendszerváltoztatás évében Magyarországon. A kommunista diktatúra és a szocializmus kiátkozta a polgári értékeket; perifériára szorította a civil szervezeteket, hogy helyettük az államilag ellenőrzött szervezeteket hozza létr e. A 80as évektől kezdve egyre több civil mozgalom, szakmai szervezet jelent meg, melyben a polgári célok és a politikai célok nem váltak szét, mivel az új mozgalmakban jelentek meg azok az egypártrendszer ellen szervezkedő csoportok, amelyek később rends zerváltó pártokká nőtték ki magukat. Az MDF is civil mozgalomból alakult párttá. Párttá alakulása óta sem feledkezve azonban meg gyökereiről, a Magyar Demokrata Fórum megalakulása óta a kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködést ajánlott a társadalmi szerve zeteknek, ahol nem a civil szervezetek viszik az MDF zászlaját, hanem az MDF viszi a civilekét. Ennek keretében az MDF egyedüli pártként támogatja a