Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 30 (283. szám) - A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - HALMAI GÁBORNÉ (MSZP):
256 előterjesztésben legyengítve az egész feladat. Hiszen a mai vita tárgyát képező előterjesztésben szó nincs már olyanokról, hogy elkészíti, előkészíti, sőt, mi több, még véleményeznie is csak a miniszterelnök vagy a kormány felkérésére lehet ennek a testületnek és ennek a tanácsnak. (23.20) Azt gondolom, ha egyáltalában ebben a ciklusban a hátralévő néhány napban egy ilyen jellegű és ilyen horderejű jogszabály megalko tásának a Ház nekifog, akkora tiszteletet tanúsíthat az adott nagy jelentőségű téma iránt, hogy ezt kellő gondossággal, az előkészítő tárgyalások figyelembevételével és a várható hasznosság elemzésével teszi. Természetesen annál az előterjesztésnél, amelyi k négypárti megbeszéléseken esett túl, ott is néhány esetben felmerül és óhatatlanul előkerül módosítási igény, de azt gondolom, míg az a javaslat módosító indítványokkal javítható, addig ez a javaslat, ami előttünk áll, olyan módosítóindítványcsomagot ig ényelne, amely módosítóindítványcsomagnak az ezen Országgyűlés rendelkezésére álló időt tekintve nekiállni már semmi értelme nincsen. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Hozzászólásra kö vetkezik Halmai Gáborné képviselő asszony, MSZP. HALMAI GÁBORNÉ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Ebben a teremben már többen elmondták a Nemzeti Vidékpolitikai Tanács fontosságát, tehát erről nem fontos újból beszélni. Arról viszont fontos, hogy mivel több, mint amiről eddig beszéltünk. Korábban folyamatosan beszéltünk agrárpolitikáról, van területfejlesztési politika, rendszeresen beszélünk vidékfejlesztésről is. Arról ritkábban, hogy az egy teljesen új fogalom, amikor arról beszélünk, újfajta vidékpolitiká t kell csinálni, újfajta szemlélettel. Nagyon fontos, hogy ebben a szemléletben kik lehetnek a szereplők. Nemcsak abból a szempontból fontos, hogy kik lesznek a tanács tagjai, hanem abból a szempontból is, hogy ha végignézzük a történéseket, ki mindenki az , aki ebben közvetlenül érintett, érdekelt. Három nagy fórumot is említettünk itt a vita során: a Párbeszéd a vidékért fórumot, a Vidék Parlamentje fórumot vagy akár a faluparlamenteket, amelyekben mindannyian részt vettünk valamilyen formában. Ott láthatt uk azt, hogy amíg a célokat egyöntetűen megfogalmazták a vidéken élők, a termelőszövetkezetben dolgozók, a helyi polgármesterek, a kutatók vagy a politikusok, mindannyian másmás látószögből látják a vidék helyzetét. Mindannyian megfogalmazzák azt, hogy ma már többről kell beszélnünk, mint arról, hogy a vidék - itt, ebben a teremben is elhangzott - elmaradott terület, elmaradott térség; arról kell beszélni, hányféle kiút lehetséges a kistelepülésen, a vidéken élők számára. Ami az egyik oldalon hátrányt jele nt - az elzártság, a természeti környezet, a munkanélküliség , az milyen feladatokkal, milyen megközelítésekkel oldható fel a másik oldalon? Csak úgy, ha a vidékpolitika teljesen új szemlélettel, teljesen új megközelítéssel fog a jövő időszakban szerepeln i. Mondanék egykét példát. Nálunk, Tolna megyében, a mi kis térségünkben, ahol nagyon nagy a munkanélküliség, felismerték azt, hogy a természeti környezet, annak az értékei nemcsak azt jelentik, hogy oda nem lehet ipart bevinni, hanem azt is jelentheti, h ogy oda olyan területeket, olyan gazdasági fejlesztési irányokat lehet bevonni, mint például a turizmus vagy az ahhoz kapcsolódó rekreációs tevékenységek, amelyekre másutt, a városok környezetében már nincsen lehetőség. Felismerték például azt a Sárközben, hogy az ott élő kulturális örökség, a néphagyomány olyan gazdagság, olyan kincs, amelyre építve például a Sárköz akár a világörökség része lehet. Amikor elkezdtek ezeken gondolkodni, az sokkal összetettebb gondolkodás volt, mint az, ami például az elmúlt két évben megvalósult a különböző SAPARD- és AVOPtámogatásokban. Megnyíltak a lehetőségek. Természetesen ezekre a lehetőségekre mindenki valamilyen elkészülőben lévő tervével reagált, tehát felújítottunk faluközpontokat, felújítottunk templomokat, de