Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 30 (283. szám) - A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
246 általános vitára al kalmasnak tartotta. Az ezen állásfoglalás kialakításával összefüggő vitában egyértelművé vált, hogy maga a törvényjavaslat nem vitatottan megfogalmazza annak igényét, hogy a vidékpolitikában megújulásra van szükség. Az ország életében a vidék szerepét nem lehet eléggé hangoztatni és hangsúlyozni, ebben mind a támogatók, mind pedig a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát elutasítók is egyetértettek. Ennek az igazsága, ami a rendszerváltozás kezdete óta egyre nyilvánvalóbb: egy komoly hiánypótló törvény volna elfogadása esetén, hiszen talán intézményes garanciát tudna teremteni arra, hogy a parasztra hivatkozással parasztellenes törvényeket ebben a Házban, mint ahogy az már sajnos előfordult, újra ne fogadjanak el. A mezőgazdasági bizottság vitáj ában mind az ellenzők, mind pedig a támogatók között megfogalmazódtak kritikai észrevételek. A mezőgazdasági bizottság nevében örömmel fogadom államtitkár úr bejelentését a módosító indítványok benyújthatóságára vonatkozóan, hiszen éppen a bizottsági ülése n az fogalmazódott meg: ha lehet, konszenzussal próbáljuk meg elfogadni a törvényjavaslatot. A törvényjavaslat bírálói elsősorban a Glatz Ferenc nevével fémjelezett civil kezdeményezésben kiforrott javaslatoktól való eltérést tették szóvá, és fontosnak íté lték az ehhez való visszatérés gondolatát. Megfogalmazódott az is, hogy a Vidékpolitikai Tanácsban - nem vitatván az előterjesztés szerinti részvevők részvételi jogosultságát és fontosságát, mindezek mellett - indokoltnak tartotta a mezőgazdasági bizottság , hogy az országgyűlési képviselők és a parlamenti pártok is az előterjesztéshez képest hangsúlyosabb szerephez juthassanak. Mindezeket mérlegelve emelte a kezét a bizottság egyik fele támogatólag, kisebbik fele ellenzőleg a Vidékpolitikai Tanácsról szóló előterjesztés mai parlamenti vitájához. A bejelentés, amit hallottunk államtitkár úrtól, előrevetíti annak a lehetőségét, hogy az a remény, amit a mezőgazdasági bizottság a magyar vidék érdekében megfogalmazott, nevezetesen hogy konszenzussal is elfogadhat ó, sőt értékét növeli, ha konszenzussal fogadják el, ez lesz a sorsa ennek a javaslatnak. A vitában megfogalmazódott néhány olyan vitaelem, érvrendszer, amely más, a mai ülésnapon beterjesztett törvényjavaslat kapcsán is elhangzott, többek között, hogy füg getlene, mitől és kitől független a leendő Nemzeti Vidékpolitikai Tanács. Egyértelmű, hogy a megfogalmazott kritikák, amelyek valami kormányhivatalként tételezik, teljességgel alaptalanok, nélkülözik az érveket a normaszövegben, hiszen az egyértelműen egy karakán köztestületről szól. A kérdés, hogy függetlene a kormánytól. A jogi szabályozás garanciái megfelelőek. Úgy tűnik, a bizalom, ami egy ilyen döntés alapfeltétele, vélhetőleg az előterjesztés normaszövegének bizonyos vélt vagy valós hiányosságai mia tt még e tekintetben nem töretlen. Összességében úgy ítélte meg az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága, hogy a törvényjavaslat elfogadása szolgálja a vidékpolitika megújítását, és intézményes garanciája lehet ennek érvényesülése útján. Engedje meg, elnök úr, hogy ezenközben még bejelentsem előadói beszédem befejeztével, hogy az általános vitában való részvételre vonatkozó írásos bejelentkezésemet visszavonom. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megadom a szót Lengyel Zoltán alelnök úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. LENGYEL ZOLTÁN , a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A mai bizottsági ülésen az előbb említett előte rjesztést megtárgyaltuk, és ahogy az előttem szóló mondotta volt, 12:8 arányban a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztést. Engedjék meg, hogy a kisebb fele - aki ellenkezőleg szavazott - nevében néhány gondolatot elmondjak.