Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 4 (251. szám) - „A Gyurcsány-kormány egy évéről!” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - KONCZ FERENC (Fidesz):
962 százalék volt az átlagos adóterhelés Magyarorszá gon, addig ez mostanra 37 százalék, azaz 200 milliárd forinttal kevesebb adót vonunk el a vállalkozásoktól, mint 2002ben. Ami a foglalkoztatottságot illeti: ma Magyarországon 3 millió 916 ezren dolgoznak, és a tények azt mutatják - visszamenőleg ezt meg l ehet állapítani , hogy 2002ben 3 millió 860 ezren dolgoztak. Akárhogy is vesszük, ma 4050 ezer emberrel többnek van munkája, mint 2002ben. Ami a töpörödést illeti: valóban, csökkentek az állam bürokratikus kiadásai. A bruttó hazai termék százalékában 2 002ben 100 forint megtermelt hazai értékből 8 forint 70 fillért fordítottunk bürokráciára, addig ez 2005ben 100 forintból 7 forint lesz. Itt körülbelül 300 milliárd forint az, amelyet a bürokrácián megtakarítottunk. A napokban benyújtottunk egy ötéves ad ócsomagot, amellyel adósak vagyunk a gazdaságnak így valamennyien, amennyien itt vagyunk. Egy kiszámítható, tervezhető jövő képe és kiszámítható vállalkozási jövő szempontjából ötéves adócsökkentő programot terjesztettünk a parlament elé, melynek a vitája holnap kezdődik. Kérem, engedjék meg, hogy végül egy örök slágerről szóljak, hogy mi van a versenytársainkkal, a visegrádi országokkal, és hogyan is állunk mi ebben a versenyben. A felzárkózás az európai 25ök átlagához 1995 és 2004 között az alábbiakban t örtént: Csehország 0,5 százalékot javított '95höz képest 9 év alatt, Szlovákia 7,8 százalékot, Lengyelország 6,2 százalékot és Magyarország 11,7 százalékot. Ha azt nézzük, hogy ugyanezen országok '97 és 2004 között milyen átlagos gazdasági növekedést érte k el, akkor is Magyarország vezető szerepet tölt be ebben a tekintetben, mert Magyarországnál ez az átlag hét év távlatában 4,2 százalék, Lengyelországban 3,9 százalék, Szlovákiában 3,7 százalék, Csehországban 1,9 százalék. De hogy egymáshoz képest hogy al akultak a visegrádi országok számai, jól példázza az, hogy amíg Csehországhoz képest Magyarország még '95ben 20 százalékos lemaradásban volt GDPtermelésben, addig ez a különbség mára felére, fele alá, 9 százalékra csökkent. Szlovákiához képest 5 százalék előnyünk volt '95ben. 2004ben ezt az 5 százalékot tovább javítottuk 9 százalékra. Míg Lengyelországgal szemben 9 százalék előnyünk volt '95ben, ez mára 15 százalékos előnyre javult. Tehát hogy így megismerték képviselőtársaim a tényeket, kérem, hogy a jövőben nagyobb tisztelettel viseltessenek a reálgazdaság iránt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Koncz Ferenc képviselő úrnak, Fidesz. KONCZ FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen , elnök úr. Persányi miniszter úr felvetésére szeretnék reagálni, már ami a Vásárhelyitervvel kapcsolatos, illetve a Tisza árvízvédelmi töltéseinek a megerősítésével kapcsolatos. Nem elég az, hogy a Tisza és mellékfolyói teljes árvízvédelmi védelme nem tö rtént meg a vállalt időszakban, de még a Vásárhelyitervben sem teljesítette a kormányzat, sem a Medgyessy, sem pedig a Gyurcsány Ferenc nevéhez köthető kormányzat a vállalásait. Hiszen teljesen egyértelmű, hogy a tavalyi, eredeti elképzelések szerint öss zesen körülbelül 8 milliárdnyi, Vásárhelyitervhez kapcsolható beruházásból igazából egy kapavágás sem történt azon kívül, amit már az előbb is említettem, miszerint a miniszter úr mindig, minden évben megteszi ezt a kapavágást - 2004ben és 2005ben egyar ánt megtette , de igazából nem történtek meg árvízvédelmi lépések. Különösen nem történtek meg azok a komplex intézkedések, amelyek a Vásárhelyitervhez köthetőek vagy kapcsolhatóak lennének. Ennek az a következménye sajnos, hogy egy számunkra nagyon ross zul alakuló időjárási helyzet esetén, nevezetesen, egy nagyobb árvíz esetén 3200 milliárdnyi kárral számolhat ez az ország csak azért, mert ez a kormány folyamatosan késlekedik, és csak beszél arról, ahelyett hogy építkezne. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)