Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 3 (250. szám) - Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
889 jogszabályok eddig sem írták elő az ügyfél értesítését, nem volt kötelező, de most a Ket. ilyen irányú kötelezettsége alapján erről külön kell rendelkezni, ezé rt kerül bele ez az új szabály. Az egy másik ügy, hogy mennyire értünk vele egyet. Természetesen azért is támogattam a 10. számú javaslatot, mert az azt a legfontosabb ügyet emeli ki, amikor tényleg hatalmas baj lehet abból, hogy nem ma és nem holnap, hane m csak 30 nap múltán, egy határozat kiküldésével szerez róla tudomást. Nekem is vannak olyan ismereteim, hogy például térképeket lefényképeztek digitálisan és másolatokat készítettek róluk. Egyszer már elmondtam a parlamentben, hogy a XVII. kerületieknek á t kellett volna menniük a Budafoki útra és megnézniük a kiírást, hogy vajon változotte négyzetméterben az ingatlanuk. Nem hiszem, hogy a XVII. kerületiek csapatostul vonultak át a Budafoki útra megnézni a kifüggesztést, de ez is egy eljárás. Hölgyeim és u raim, figyeljünk, mert vannak olyan ügyek is, ahol például azt kellene rendeletbe tenni, hogy az önkormányzatnál függesszék ki ezt a listát. Remélem, hogy ez egyszer majd megvalósul. Letelik az időm, ezért már csak azt szeretném mondani, azért keresünk egy jó szöveget, hogy a legfontosabb ügyekben kelljen értesíteni, de olyan ügyekben, mint például ha haszonélvezeti jog megszűnésére valaki benyújtott egy kérelmet, ne kelljen értesíteni. Ez azért fontos dolog. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, Fidesz, ötperces időkeretben. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Utoljára szólalok fel, és rövidebb leszek öt percnél. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A 17. számú módosító j avaslatomhoz szeretnék hozzászólni, amely az ingatlannyilvántartásról szóló törvény 45. § (2) bekezdését módosítja. A jelenleg érvényben lévő törvényben ez így szól: “Ha a beadvány harmincnál több önálló ingatlant vagy harmincnál több érdekeltet érint, az érdemi határozatot 90 napon belül kell meghozni.” Ezt a törvényjavaslat úgy módosítja, hogy két bekezdésre osztja fel. Az (1) bekezdés úgy szól, hogy “ha a törvény másképpen nem rendelkezik, az érdemi határozatot a beadvány földhivatalhoz történő beérkezé sétől számított 30 napon belül kell meghozni”. A (2) bekezdés: “Ha a beadvány harmincnál több önálló ingatlant vagy harmincnál több érdekeltet érint, az érdemi határozatot 90 napon belül kell meghozni.” Az általános vita során már felmerült, hogy hogyan jö nnek ki ezek a számok. Eggyel több ingatlan vagy érdekelt esetén háromszor annyi időre van szükség a határozat meghozatalára? Most, amikor minden adat számítógépen elérhető - lényegében ez a módosító javaslat is erről szól , és az mindössze pár percet ves z igénybe, akkor nem biztos, hogy szükséges a 90 nap fenntartása. Tudjuk, hogy a mostani hét lépés programban is benne van az osztatlan földtulajdonok felszámolása. Előfordulhat, hogy például örökösödés során egy sok személyt érintő egészen kis földterület esetén is 90 napig kell várni a határozathozatalra. Hogyan lehetne ezt a számot ésszerűsíteni? A módosító javaslatomban azt javasolom, hogy az ingatlanokra vonatkozóan 30 helyett 60 ingatlan esetén kelljen emelni, a határidőnél pedig a 90 napot 60 napra c sökkentettem volna le. Lehet, hogy jogilag a 90 napot nem lehet lecsökkenteni, ezért egy kapcsolódó módosító javaslatot adtam be, amely szerint a 90 napot meghagynám, de csak 60 ingatlan esetén legyen erre szükség. Szerintem a mai technika ezt már lehetővé tenné, és ez jelenjen meg ebben a törvényjavaslatban is. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Ismét ötperces felszólalás következik. Megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz. DR. KOSZTO LÁNYI DÉNES (Fidesz) :