Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 3 (250. szám) - Manninger Jenő (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Csökken az áfa, mégsem csökken az autópálya-matrica ára, a kormánynak szabad?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
858 Ezért már e hónap végén készen lesz az a szakmai törvény, amely egyeztetésen van jelen pillanatban a tárcáknál, és 2006. január 1jétől be szeretnénk állítani. Az Európai Unió is lehetőséget teremt arra az úgynevezett corki egyezménnyel, hogy az ilyen helyi piaci termékeket megfelelően lehessen forgalmazni és előállítani. Így a kis mennyiségű, elsődlegesen a termelésből származó term ékekkel közvetlenül el lehet látni a fogyasztót, meghatározott körzeten belül. De igen széles lesz azoknak a termékeknek a köre, amelyeket így lehet előállítani. Az új, megalkotásra kerülő jogszabály, valamint a hatályos jogszabályok módosítása egyértelműv é teszi, hogy milyen termékekről van szó, ilyenek a sajtok, a húskészítmények, az egyes tejtermékek, a savanyúságok, a lekvárok és bizonyos hústermékek is, amiket helyben, megfelelő higiéniai előírásokkal együtt elő lehet állítani és forgalmazni lehet. Per sze vigyázni kell arra, hogy ezek tényleg a helyi turizmust, a helyi forgalmat segítsék, és ne jelenjenek meg a nagy áruházláncok polcain mint előállított termékek, mert azokra más előírások és más szabályok vonatkoznak. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világos i Gábor) : Válaszadásra megadom a szót Géczi József Alajos képviselő úrnak. DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP) : Miniszter úr, én ma falusi pasztellbe öltöztem, mert ez a divat egykét helyen, de úgy látom, hogy szürke öltönyben is lehet képviselni a vidék és a gazdák érdekeit. (Derültség.) Felbátorított a válasza, és azt is megkérdezném, vane reményünk arra, hogy az ágyaspálinkára is születik valamilyen megoldás, hiszen nekünk a DélAlföldön, Szegeden, Dorozsmán ez az egyik legnagyobb specialitásunk. Vane arra lehetőség, hogy valamilyen módon levédve, hitelesítve a helyi termelői közösség által, lehetővé váljon valamilyen formájú kistermelői értékesítése? (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) (17.00) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót a miniszter úrnak. GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Jelen pillanatban azokra a termékekre vonatkozik ez a törvény, amit felsoroltam, és ahol egy kicsit a VPOPval, a Pénzügyminisztériummal is egyeztetnünk kell, a kicsit sikamlósabb területeket is meg fogjuk oldani. De jelen pillanatban nagyon sürgősnek tartottuk, hogy éppen a turizmus és a helyi sajátosságok forgalomba hozatala, valamint a foglalkoztatás segítése érdekében minél előbb megalkossuk ezt a törvényt. Ami vitatott, ami eg y kicsit nehezebb, azt odébb tesszük, de én biztos vagyok abban, képviselő úr, hogy ezt is meg fogjuk oldani, mert önön kívül mi is nagyon sokat járunk ezeken a speciális vidékeken, ahol csodálatos és kiváló magyar termékek vannak, s a turisták, akik ott j árnak, bizony örökké emlékezzenek arra, hogy ezt azon a kis településen vették, ott ízlelték meg, ott kóstolták meg, mert ez a bevezető arra, hogy a kiváló minőségű egyéb, de tömegesen előállított magyar termékeket is megszeressék, keressék Európa boltjaib an. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) Manninger Jenő (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Csökken az áfa, mégsem csökken az autópályamatrica ára, a kormánynak szabad?” címmel ELNÖ K (dr. Világosi Gábor) :