Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 26 (248. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Ígéret van, hol a pénz?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
525 ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Az interpellációra Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter válaszol. (15.40) GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, mert módom é s lehetőségem van ismét elmondani a magyar gazdálkodóknak, amit az elmúlt három hónapban több mint 60 helyen elmondtam, és velük tökéletesen megértettük egymást, hiszen ugyanazt a nyelvet beszéltük, és ugyanazokat a szakmai kérdéseket vitattuk meg egymássa l. (Taps az MSZP soraiban.) Én abba a kérdésbe nem mennék bele, hogy miért sikerült így a magyar EUs kifizetőrendszer létrehozása, melyik kormánynak milyen a felelőssége benne, mert nincs a dolognak értelme. Inkább azt mondanám, hogy amikor végre felgyors ult, akkor is egy kicsit irányt tévesztettünk a hivatal szervezeti rendszerét, filozófiáját és személyi összetételét tekintve. Nem véletlen, hogy az első miniszteri munkanapokon mind a hármon alaposan változtattam, és azóta azért igen nagy a különbség ezen a területen. Az első és legfontosabb az, hogy nem jövő májusban fogjuk a SAPStámogatásokat kifizetni, mert ma minden gazdálkodó befáradhat a bankba, és nagyon kis kamat ellenében fölveheti már előre előfinanszírozással ezt az összeget. Az AVOP és a SAPAR Dpályázatoknál az ez évi 47 milliárdot és az AVOPnál a 17 milliárdot év végéig folyamatosan kifizetjük, és ezt minden gazdálkodó meg fogja kapni. A tejkvótát, erdőtelepítést, intervenciós felvásárlást rendbe tettük, és rendben lesz február 15ig a topup ra fizetendő 92 milliárd is. Az agrárkörnyezetgazdálkodásról: azzal szeretnék foglalkozni, amit mondtam és nem ígértem. Ez pedig a következő: azt mondtam, hogy július 31ig elbíráljuk a kérelmeket. Megtörtént, az interneten bárki másnap megnézhette, hogy nyert vagy nem, több mint 25 ezer pályázó pályázott sikeresen. A különböző jogcímeken elért támogatás, mert hat jogcím volt, ez több mint másfél millió hektárt jelent, ami a magyar agráriumban egy igen komoly előrelépés a következő időszakban. Ahogy mondta m - és nem ígértem , az EU jogszabályainak megfelelve folyik a 8 százalék kötelező leellenőrzése a kifizetések előtt, mert nem akarunk úgy járni, hogy kifizetett pénzekből vissza kelljen utána kérni. Erre két hónap időt adtam, azaz e hónap végén befejeződ ik, és mivel öthetes, kegyetlen eső áztatta földeken kellett a munkát végezni, ezért a szükséges átcsoportosításokat gépkocsival, személyi feltételekkel átadtam ahhoz az MVHnak, hogy ezt a munkát végre tudják hajtani. Ezért úgy gondolom, hogy mindenki idő ben és pontosan meg fogja kapni ezt a 44 milliárd forintot, amire óriási szüksége van. A tapasztalataim alapján ezt a termelők mindenütt pontosan és jól megértették. Elnézést kértem a kormány nevében, és többször megkövettem azokat, akik időben nem tudtak hozzájutni a támogatásaikhoz, hiszen őket nem a mi gondjaink és a problémáink érdeklik, de mindenütt megértették azt, hogy ennyi idő alatt ennyit lehetett csinálni. A hat hónapos lemaradásból egyhetes lemaradásunk van körülbelül, e hónap végére ezt is be f ogjuk hozni. Úgy érzem a vidéken a közös gondjaink és problémáink átbeszélésével és megbeszélésével, hogy sokkal nagyobb a megértés, és pontosan és jól tudjuk, hogy mit akarunk a következő időszakban elérni. A magyar gazdálkodók 200 milliárd forint fölötti - nem támogatáshoz, mert nem szeretem ezt a szót, mert igazságtalan - kifizetéshez fognak jutni az ősz folyamán hiánytalanul, tisztességesen és időben. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megkérdezem az interpelláló képviselő ura t, elfogadjae a miniszteri választ. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ugyanazt a nyelvet beszéljük a gazdákkal - remélem, ez így is van. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Te nem érted meg!) Az agrárkörnyezetvédelmi p rogrammal kapcsolatosan 2003 óta hitegeti a szocialista kormány az